×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
2023.11.09 - 21:43
Megtartották havi munkaülésüket november 8-án a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai. A megbeszélésen részt vettek mind a négy térség (Szatmár, Bihar, Szilágy és Máramaros megye) falugazdászai.
2023.11.06 - 19:43
Mindössze november 18-ig áll rendelkezésükre birtoklevelet kérni szántó, legelő vagy kaszáló területeikre azoknak, akiknek földjeik olyan településen vannak, ahol nem volt kollektivizálás és akik nem voltak az egykori mezőgazdasági szövetkezet tagjai.
2023.10.31 - 15:43
A borok bírálata idén digitálisan, informatikai eszközök segítségével zajlik.
2023.10.26 - 08:17
A falugazdászok most is standdal vettek részt az OMÉK-on.
2023.10.11 - 18:41
A pályázatot pontrendszerben hirdetjük meg és a legnagyobb pontszámmal rendelkező hallgatókat választjuk ki, figyelembe véve a diák állandó lakhelyét is
2023.10.09 - 15:17
Immáron harmadik alkalommal valósult meg az Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete és a Partiumi Falugazdászok Hálózat közös eseménye október 8-án az érköbölkúti Kecskeháton.
2023.10.07 - 09:01
Európa egyik legfontosabb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán vesz részt immáron harmadik alkalommal október 20-22. között a Partiumi Falugazdász Hálózat.
2023.09.27 - 10:09
Hálaadó istentisztelettel egybekötött búzaösszeöntő ünnepséget tartott szeptember 24-én, vasárnap délután, Monón a Máramaros megyei magyar gazdaközösség.
2023.09.26 - 19:43
470 minta érkezett a nemzetközi pálinka és párlatversenyre. A bírák szigorúan döntöttek a kiosztott érmekről, de minden mintával kapcsolatban adtak írásos elemzést és jótanácsokat is.
2023.09.19 - 18:17
Október 26-ig rendkívüli, literenkénti 2 lejes üzemanyag-támogatást kérhetnek az APIA-tól azok a termelők, akik 2022-ben legalább 1 hektár kukorica, árpa, napraforgó vagy repcevetéssel rendelkeztek. Fontos, hogy a vetésszerkezet a tavaly évi területalapú támogatási kérelemben is szerepeljen.
Cookie