×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Jelentősen csökkent Románia napraforgóexportból származó bevétele

2021.01.17 - 10:45
Az európai közösségen belüli és kívüli országokba küldött olajos magvakból összesen 413 millió eurót kapott 2020 januárja és szeptembere között, ami 13,2 százalékos csökkenés az előző esztendő azonos időszakához képest.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint 2020 első három trimeszterében 1.039.000 tonna napraforgót exportált Románia, 270.000 tonnával kevesebbet, mint 2019-ben. Tavalyelőtt, 3.560.000 tonnás terméssel, Románia számított az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termesztőjének, 2020-ban ennek a mennyiségnek alig felét, 1.840.00 tonnát takarítottak be. 2020-ban 1.210.000 hektáron termesztettek napraforgót Romániában, 2019-ben pedig 1.280.000 hektáron. De nemcsak a bevetett területek mérete csökkent, míg tavaly 1.510kg/ha volt a termésátlag, addig 2019-ben 2.783 kg/ha. Részletek

Sikerrel vizsgáztak a növénytermesztők
Március 7-én, Szalárdon tanfolyamzáró vizsgára jelentkezve, sikerrel adtak számot frissen szerzett növénytermesztési ismereteikről azok az érmelléki, hegyközi, Sebes-Körös menti és Nagyszalonta-térségi gazdálkodók, akik a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar megyei falugazdászainak hívószavára részt vettek a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság uniós pályázati támogatásból finanszírozott növénytermesztési tanfolyamán.
Zöldségtermesztési fórum Érmihályfalván
Növénytermesztőknek – ezen belül is főként kertészeknek, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztőknek – szóló gazdatalálkozót szervezett február 25-én Érmihályfalván Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselője. A találkozóra nem csupán a szomszédos, érmelléki településekről, hanem távolabbról, Nagyváradról, sőt még Szatmár megye zöldségtermesztésről neves térségeiből is szép számban érkeztek érdeklődők.
Fűszerpaprika-termesztés Székelyhídon
Közeledik a tél, ünnepek előtt pedig a disznóvágások időszaka. A házi finomságok elkészítéséhez sok fűszerre van szükségünk, amelyek közül a fokhagymát és a fűszerpaprikát mi is meg tudjuk termeszteni. Ez utóbbi rejtelmeibe Gődér Gyula székelyhídi fűszerpaprika termesztő avatott be.
Cookie