×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Tudásmorzsa

Boda László pincészete Szilágysámsonban

2021.08.25 - 16:37
Boda László már gyerekkorában megszerette a szőlőmunkát, az első ,,saját” borát 17 éves korában készítette (1991-ben). Annyira sikeres lett, hogy a maturandusok buliján az akkori ,,Gheorghe Sincai’’ középiskola már az ő borával ünnepelt. Arra biztatja azokat, akik „akár egy csipetnyi elhivatottságot vagy szeretetet érez a szőlőtermesztés vagy a borkészítés iránt”, hogy soha ne adják fel.

Szilágysámsonban 1 hektáros területen gazdálkodik, de mint mondja, mivel nagyrészt karós művelést alkalmaznak, ami 1x1m tőketávot jelent, ekkora területen több mint hektárnyi huzalos termesztésnek megfelelő tőkeszám található.

„A fajtákat tekintve igen változatos a szőlősöm. Mint alap mindenképpen a királyleánykát említeném, de megtalálható nálunk az olaszrizling, muskotály, vagy az ismert fajták mellett, még találunk bakatort, járdoványt, sőt néhol még a ma már csak Somlóhegyalján (Balaton) honos, Juhfark’’-al is találkozhatunk” – magyarázza. Hangsúlyozza azonban azt, hogy „egyre nehezebb munkaerőt találni. egyelőre a család dolgozza a szőlőt némi külső segítséggel”, ezért igyekeznek gépesíteni, azokon a helyeken, ahol a terepviszonyok azt megengedik.

Bár Szilágysámson és a környéke híres a szőlőtermesztésről és borászatáról, a termelők között nincs intézményes kapcsolat. „Tervek, elképzelések már vannak. Egyelőre mindenki saját úton próbál értékesíteni, több–kevesebb sikerrel. Mindenképpen úgy gondolom, hogy a jövő csak szövetkezve képzelhető el” – mondja Boda László.


Hangsúlyozza: a szőlőtermesztés és a borászat türelmet, odafigyelést igényel, vannak olyan „kötelező lépések”, amelyek elmulasztása vagy kihagyása esetén az egész éves munka kárba megy. „Minden egyes lépésnek a tavaszi ,,lemosástól” a szüretig megvan a maga jelentősége és fontossága. Kiemelten figyelünk a megfelelő metszésre, valamint az időben történő védekezésre (permetezésre), a megfelelő növényvédő szerek kiválasztására” – magyarázza Boda László, aki igyekszik lépst tartani az ágazaton belüli fejlődéssel. „Lehetőleg a leghatékonyabb szereket alkalmazni, természetesen szem előtt tartva a környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat.  A választék nagyon nagy, mindenki más-más szerre esküszik” – mondja.

 

Körülbelül 15 éve palackozok bort és különböző párlatokat. Természetesen ezt ,,hobbi” szinten teszem, évi néhány száz üveg erejéig. „Néhány éve átálltam az úgynevezett ,,cuvée” vagyis ,,házasított”borok készítésére, ezekből félédes, félszáraz esetenként száraz borok készülnek,valamint idén szüretelünk először az új merlot ültetvényünkről. Palackozunk még szilva és törkölypálinkát, valamint immár három éve saját borpárlatból készült ,,konyakkal” is rendelkezünk” – magyarázza.

Gazdaságában a gyümölcsfeldolgozás teljes mértékben hagyományos módon történik, a borok kialakításánál pedig szintén a hagyományos ,,oxidatív” technológiát alkalmazzák. „Úgy gondolom, hogy ez által leszünk mi ,,kistermelők” másabbak, vagy legalább annyira érdekesek, mint a mára már nagyra nőtt eltérő technológiát (reduktív)alkalmazó ,,nagy” testvéreink” – hangsúlyozza Boda László.

Mind boraival mind pedig gyümölcspárlataival számos versenyen megméretkezett már. „Igyekszünk mindenhol megjelenni, ha csak időnk engedi. Az elért díjak, elismerések, igazolják munkánk minőségét, ezeket felsorolni túl hosszú lenne. Egy biztos, olyan verseny vagy bormustra még nem volt ,ahonnan valamilyen díj vagy elismerés nélkül tértünk volna haza” – mondja büszkén a szőlősgazda, aki arra biztatja azokat, akik „akár egy csipetnyi elhivatottságot vagy szeretetet érez a szőlőtermesztés vagy a borkészítés iránt”, hogy soha ne adják fel. „Ez egy ,,művészet” (különösen a borászat), amit ha szakmai körök nem is, de családunk, gyermekeink, unokáink mosolygó arca ,,honorál” miközben az általunk megtermelt finomabbnál finomabb szőlőből csemegéznek. Nekem személy szerint ez jelenti a ,,nagy aranyat” – hangsúlyozza Boda László

Bákai Gabriella-Dóra falugazdász

Új üzleti kapcsolatok segítik a szatmári borászok fejlődését
Hasznos partneri kapcsolatok kialakításának lehetőségét kínálta bortermelők számára a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szatmárnémeti regionális képviselete és a Partiumi Falugazdász Hálózat által szervezett borászati konferencia, melynek helyszíne Krasznabéltek volt.
Eseményajánló, falugazdász módra
Alaposan megsűrűsödnek az előttünk álló napokban, hetekben a partiumi falugazdászok tennivalói – derült ki a szervezet munkatársainak május 10-i, Szatmárnémetiben tartott munkamegbeszélésén. A közeljövő feladatait a szaktanácsadás és a gazdákkal való kapcsolattartás mellett mezőgazdasági államtitkári látogatás előkészítése, könyvbemutató, magyarországi szakmai továbbképzés, valamint – hol partnerségi, hol szervezői minőségben – borászati rendezvényekre és pálinkaversenyekre való felkészülés színesíti.
Partiumi Kincses Pince Nagykárolyban
Az év legszínesebb borászati rendezvényét tartják a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezésében az Agrárminisztérium támogatásával.
Cookie