A szőlőtermesztés múltja és jelene Érköbölkúton

Minőségi borokra azonban mindig is volt és lesz igény, ezt bizonyítják azok a kis pincék, amelyekben kiváló szőlőnedűt készítenek. A következőkben a szőlészet valamint borászat múltjáról, jelenéről szeretnék egy cikksorozatot indítani, bemutatva a vidék szőlő és borászati történelmét eljutva a jelenlegi szőlőtermesztőkhöz.

Először szülőfalum Érköbölkút szőlészeti valamint borászati múltjába szeretnék betekintést nyújtani. Kisgyerekkoromban mindig nagytatám mesélte, hogy a kollektivizálás előtt Érköbölkúton hét szőlőhegy volt, amelyeket mindenféle gépesítés nélkül, kizárólag kézi erővel munkáltak meg. A Kecskehátról, Aranyhegyről, Öreghegyről, Petketetőről származó borokat kizárólag nagyváradi, szalontai valamint debreceni kocsmákban értékesítették. A borokat ráfos lószekérrel, tölgyfából készült hordókban szállították a borkereskedők. Nagytatám családjának több metrológiailag hitelesített hordójuk is volt, elmondása szerint egy 400 literes hordót feltettek ősszel a szekérre és télen azzal vitték a bort Nagyváradra egy 112 literes 32,5 kg-os hordónk jelenleg is megvan ezekből az időkből.

Érköbölkúton majdnem minden utcában pincesort építettek a közelben levő doboldalakba – a módosabb gazdák ezeket téglával rakták ki, de sok sima földpince is megtalálható.
A kollektivizálás ennek az ágazatnak sem tett jót, a szőlőhegyek zömében kivágták a tőkéket.

A rendszerváltás idején már csak két szőlőültetvény volt a településen, a Cseroldalon és a Kecskeháton 40 hektáron termesztettek nemes szőlőt, a utóbbin már csupán 2-3 ha királyleányka ültetvény található meg. Ezen kívül a kertekben többen termesztenek szőlőt, de egyre többen felszámolják ezeket is.

Gődér Imre, falugazdász