Útmutató a hátaslovak kiképzéséhez

Az ősmagyarok mindennapjainak részét képezte a lovaglás és a harc. Folyamatosan képezték magukat törzsi vadászatok, játékok és versengések alkalmával.

A magyarok szinte összenőttek szívós, kicsiny lovaikkal,oldalra és hátrafelé is kiválóan nyilaztak. A magyarságot különös vonzalom köti a lovas vadászatokhoz. Eredetmondánkban Hunor és Magor egy vadászat során, a Csodaszarvast üldözve jutnak el arra a csodálatos vidékre, ahol megtelepedvén a két nép, a hun és a magyar születése lesz. Őseink nemcsak a harcokban, hanem a vadászatok során is kitűnően forgatták íjaikat.

A hazai lovas vadászatok nagy átalakuláson mentek át a 19. században, melyben döntő szerepet játszott gróf Széchenyi István, aki Wesselényi báróval történt angliai utazása után elhatározta, hogy megszervezi a korszerű falkavadászatokat. Sorra jelentek meg a kopófalkák az arisztokraták birtokain. A század végén a falkavadászatok a társasági élet virágkorát jelentették.

A magyar huszárok (könnyűlovas katonák) már a 16-17. században harcoltak a török elleni harcokban, majd a szabadságharcban és később az első világháborúban, mindenhol hihetetlen bátorságról téve tanúbizonyságot. Még a második világháború idején is szembeszálltak a modern fegyverekkel és tankokkal.

A drámalovaglást a 19. század elején Erzsébet királyné honosította meg nálunk és ekkor élte reneszánszát a féloldalas lovaglás. Az akkori hölgyek meg akarták őrizni a nőiességüket a lovon is, ezért hosszú szoknyában ültek lóra. Az elegancia megőrzése érdekében valamint praktikus okokból változtatni kellett a nyereg szerkezetén. Kialakult a jobb és bal oldalas női nyereg is, de a bal oldalas ülés terjedt el. Ez a változtatás azonban nem jelentett akadályt a hölgyeknek ahhoz, hogy továbbra is a férfiakkal együtt vegyenek részt vadászlovaglásokon, versenyeken. Mindemellett a modern járművek megjelenése előtt a lovaglás az egyik legelterjedtebb utazási formának számított. A történelem során tehát a lovaglás rengeteg formája honosult meg népünk körében és többféle célt szolgált.

Mára már a lovaglást sport, kikapcsolódás, terápia és versenyzés céljából űzik. Mindazonáltal fennmaradt, mint egyik fontos ágazata a lóhasználatnak. Szerencsére ma is sokan megtartják és továbbadják utódaiknak a lovaglás szeretetét, technikáját.

Éppen ezért fontosnak tartom, hogy néhány mondatban szót ejtsek a hátaslovak kiképzéséről és a lovaglás gyakorlati vonatkozásairól.

Betanítás

A csikó betanításának első mozzanata a futószárazás. Mikor már megszokta a kantárt és a futószárat, tegyük fel rá a nyerget, majd nyugtassuk, dicsérjük meg és vegyük is le. A következő alkalommal a hevedert óvatosan lazára becsatoljuk, és a csikót nyereggel a hátán megpróbáljuk vezetni, majd futószárazni. Amikor a csikó teljes felszerelésben mindkét kézre szépen dolgozik futószáron – meg lehet állítani, el lehet indítani, jármódot lehet váltani hang, ostor, futószár segítésével – akkor következhet az első felülés. Először egy könnyű lovas hasaljon a nyeregre és így néhány lépést vezessük a lovat, többszöri ismétlés (elindulás-megállás) után, amikor már nyugodtan tűri, kezdjük el vezetni a futószáras körön is.

Ha ez már természetes a fiatal lónak, akkor óvatosan kiengedjük a futószáras körre. Amikor már megbízhatóan dolgozik a lovassal a csikó futószáron – meg tud állni, el tud indulni, lép és üget, kisebb irányváltoztatásokra képes – akkor már elengedhetjük a futószárról. Ne durván, hanem türelmes ráhatással igyekezzünk akaratunkat érvényesíteni.

A kiképzéshez türelem, fokozatosság és következetesség szükséges. A jól végzett feladat után a lovat meg kell dicsérni (simogatás, veregetés), esetleg egy-két alkalommal megismételni, majd más – már jól ismert és begyakorolt – feladatot célszerű átismételni. Amikor a csikó már biztonságosan dolgozik a lovardában, akkor hetente egy-két tereplovaglást is célszerű beiktatni. Terepre mindig legalább két lovas menjen, és a másik lehetőleg idősebb tapasztalt, megbízható ló legyen.

Nyergelés

A lovat lehetőleg a saját nevén szólítsuk meg, mivel az emberi hang által komoly befolyást gyakorolhatunk a lóra. Ha a ló lapockája mellé érünk, néhány nyugtató szó kíséretében veregessük meg a nyakát. Használat előtt puha ruhával töröljük végig a lovat. Ez azért is fontos, mert így a ló is felkészül az előtte álló feladatra. Fontos ez a tevékenység a ló és ember közötti egészséges kapcsolat kialakítása érdekében is.

A ló lábait célszerű végigsimítani, ízületeit, inait megtapintani, az esetleges sérülés, gyulladás megállapítása céljából. Ezután a kantárral a ló bal oldala felől közeledve először a kantárszárat tegyük a nyakára. Jobb kezünket az orrhátra téve, szájába illesztjük a zablát, majd a ló füleit, üstökét átbújtatva felillesztjük a kantárt.

A nyerget elölről hátrafelé csúsztatva helyezzük fel. Miután meggyőződtünk a nyereg megfelelő helyzetéről, meghúzzuk a hevedert. Az istállóból történő kivezetés előtt, a lábvégeket felemelve patakaparóval tisztítsuk ki a paták talpi felületét.

Kivezetéskor figyeljük a lovat, hogy nyugodtan indul-e, nézzük a mozgását is. Felülés után miután meghúztuk a hevedert, lépésben induljunk el. A ló számára megnyugtató hatású, ha elindulás után megveregetjük a nyakát, csendesen beszélünk hozzá. A gyorsabb jármód (ügetés, vágta) kezdete előtt még egyszer ellenőrizzük a hevedert.

Lovaglási módok

A lovaglásnak két, igen távoli módozatát használják manapság: az angol és a western lovaglási módot. Az angol mód lényege, hogy a lovasnak mindkét keze rendelkezésre áll a ló irányításánál: a kantár szárait hüvelykujjal felfelé a két kézben tartja. A lovas a térdével, a szár mozgatásával és testhelyzetével, lábával együtt jelzi a lónak, hogyan vátoztassa meg a jármódját.

Jármódok

Lépés: a sarok lent van, a lábfej föl néz, mintha látni akarná a ló fejét. A felső testnek követnie kell a ló mozgását, vagyis lazának kell lennie, semmiképpen nem feszültnek, hisz akkor nem lehet megfeszíteni a felsőtestet, és ennek hatására a ló is hasonlóképpen fejezi ki magát, és állásban sem lehet megállítani.

A kéz követi a szárat, függetlenül a felsőtestedtől. Ügetés: az ügetés a lovaglás egyik alap lovaglási módja, mely talán, a lépés és a vágtánál kicsivel nehezebb, de ha egyensúlyban vagyunk, vagyis sarkunk lent, lábunk mélyen leeresztve, mintha átölelné a ló hasát, a heveder résznél, valamint kihúzva, vállakat háztranyomva kell végig ülnünk a lovon.

Az ügetésnek három fajtája van: a könnyűügetés, sima tanügetés, valamint a kétpontos könnyített ülés. A tanügetés során a lovas folyamatosan a nyeregben ül, és testével követi a ló mozgását. Csípője, lábszára ezért laza, de nem ernyedt. A lovas keze, mint mindig, most is követi a ló nyakának mozgását, kezével.

A könnyűügetésben az ügetés minden második ütemére a lovas fölemelkedik a nyeregből, majd visszaül, amennyire a ló földobja, szóval nem kell túlzottan fölemelkedni. Az emelkedés nem fölfelé irányul, hanem előre-felfelé, a ló mozgásának irányát veszi át. A könyök szorosan a test mellet van zárva, a felső test függőlegesen van mindaddig, míg a ló nem lép. A kétpontos könnyített ülésben a lovas folyamatosan áll a nyeregben, nem ül le. Ez nem azt jelenti, hogy a lovas két lába a nyergen van, hanem mint a könnyűügetés fölemelkedésekor, a könnyített ülésnél nem ül vissza a nyeregben, hanem állva marad.

A vágta a jármódok leggyorsabb lovaglási módja, úgyhogy ehhez az egyensúly nagy igénye kell! Vágtában kétféleképpen lovagolhatunk könnyített ülésben, vagy ülhetünk folyamatosan a nyeregben. Bárhogy is vágtázunk, a külső lábunk sose marad a heveder részénél, hanem 10 centiméterrel hátrébb, a ló oldalán simulva tartsuk. Amennyiben folyamatosan ülünk a nyeregben (persze, mélyen), arra kell figyelnünk, hogy ülésünk és kezünk kövesse a ló vágtaugratásait.

Ezzel szemben áll a western lovaglási mód, melyet elsősorban az amerikai marhapásztorok alkalmaztak. Lényege, hogy a lovas a kantár mindkét szárát egy kézben tartja, és így irányítja a lovat. Ehhez sokkal lazább ülésmód igényeltetik. Jármódjai : séta, kocogás, ügetés, vágta.

Lovasterápia

A lovasterápia pedagógiai, pszichológiai, fizikoterápiai, rehabilitációs és integrációs módszereket foglal magába, amelyeket a lóhoz és lovagláshoz kapcsolódva használnak fel. Célcsoportjai testi, lelki, és társas fejlődési zavarokban, fogyatékkal élő gyerekek, serdülők, felnőttek. Céljai között a lovas készségek fejlesztése másodlagos; a legfontosabb a fejlődés segítése és a rehabilitáció. Régi megfigyelés, hogy az állatokkal való foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyulását, javulását vagy szinten tartását. Legalkalmasabbnak erre a célra – mai életmódunkból adódóan – a háziállatok tartása tűnik. Házi kedvenceinkkel való törődés, vagy akár csak azok puszta fizikai jelenléte is segít számos pszichés és szomatikus betegség javulásában. A terápiás állat legtöbbször kutya vagy macska, ám számos problémára lehet gyógyír a lovakkal való kapcsolattartás is. A ló, pontosabban a lovaglás gyógyító hatása abban rejlik, hogy a ló természetes, harmonikus mozgása az ember háromdimenziós mozgásához hasonló, mely az elmozdulásos impulzusok révén az ember medencéjén és gerincoszlopán keresztül stimulálja a törzsizmok működését, az egyensúly érzékeléséért felelős agyi struktúrák működését. Ezáltal javul a mozgásérzékelés, az egyensúly és a mozgáskoordináció, a kóros izomtónus korrigálódik. A pszichológiai és gyógypedagógiai hatások közül jelentős a figyelem, a gondolkodás és a motiváció fejlődése, az önbizalom erősödése, a ráutaltság érzésének csökkenése, az életöröm érzése.

Szociális szempontból nagyon fontos, hogy jelentősen javul a társas érintkezés minősége a lóval, a terapeutával és a társakkal való együttműködésnek köszönhetően. Javulnak az érzelmi és akarati funkciók és a kommunikáció fejlődésében is jelentős előrelépés várható. A lovasterápia tehát egy olyan gyűjtőfogalom, amely magába foglalja mindazokat az intézményhez kötött, orvosi indikáció alapján terápiás céllal alkalmazott, kezelés jellegű, egyéni vagy csoportos fejlesztéseket, melyek a lovaglás, illetve a lóval való foglalkozás és tevékenységek hatásait használják fel.

A lovasterápia célja így a sérülés/károsodás, a fogyatékosság/zavar, az akadályozottság/korlátozottság ismeretében a ló és a lovaglás hatásainak felhasználása a minél gyorsabb, eredményesebb gyógyulás, képességfejlődés és rehabilitáció érdekében.

Máramaros megyében Koltón működik Nagy Béla-Lóránt vezetésével a HorsilvaniaStar lovarda. Jelenleg szabad ég alatt zajlik a lovaglás, a haladó lovasoknak pedig tereplovaglásra is van lehetőségük. Óvodás kortól egészen s felnőttekig foglalkoznak a lovagolni vágyókkal. Most épül a fedett lovagló pálya, ami újabb lehetőségeket nyit meg a látogatók számára.

Tar Bálint, falugazdász
0746 933 256/[email protected]