×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
2023.06.27 - 10:26
Leszállóágban a sertépestis Romániában, de még akár 10 évig is érezhetjük hatását. Törvénnyel tiltanák meg Romániában a laboratóriumi húsok értékesítését. Július 12-ig lehet jelentkezni az első partiumi pálinka- és párlatversenyre, valamint hírlevelünkben elérhető az erdélyi és partiumi borok versenyének éremtáblázata is.
2023.06.12 - 12:26
Közvitára bocsátotta az induló fiatal gazdákat 70 ezer eurós vissza nem térítendő támogatással segítő 30-as intézkedés pályázati útmutatójának konzultatív változatát az AFIR. Magyar Lóránddal, a Képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnökével, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátorával foglaltuk össze a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat.
2023.06.10 - 09:39
A Partium mezőgazdasági adottságaival, a helyi növénytermesztő és állattenyésztő gazdákkal, valamint a térség gazdag magyar vonatkozású történelmi, kultúrális örökségével és emlékhelyeivel ismerkedtek a Pest Vármegyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének képviselői. A három napos látogatás szakmai programját a Partiumi Falugazdász Hálózat állította össze.
2023.04.23 - 09:15
Új törvény lépett életbe a sertéstartás kapcsán, mely több kategóriára osztja a disznótartókat annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis terjedését megakadályozzák és a járvány megfékezése érdekében hozott azonnali intézkedések ne lehetetlenítsék el sem a háztáji sertéstartók működését, sem az ipari gazdaságokét. Hírlevelünkben számos egyéb izgalmas mezőgazdasági témáról is olvashat!
2022.10.13 - 22:27
Hétfőtől megkezdi a 2022-es területalapú támogatás előlegösszegeinek folyósítását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). Az aszály nagy károkat okozott Romániában, kárérítést kaphatnak a gazdák. Csökkenő almafogyasztást prognosztizál az Európai Bizottság.
2022.03.01 - 17:08
Növénytermesztőknek – ezen belül is főként kertészeknek, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztőknek – szóló gazdatalálkozót szervezett február 25-én Érmihályfalván Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselője. A találkozóra nem csupán a szomszédos, érmelléki településekről, hanem távolabbról, Nagyváradról, sőt még Szatmár megye zöldségtermesztésről neves térségeiből is szép számban érkeztek érdeklődők.
2022.02.22 - 10:46
Az alkoholt a rák kockázati tényezőjeként azonosította, ugyanakkor az európai borágazati szervezetek megkönnyebbültek. Hosszú távú energetikai intézkedésekkel könnyítenének a gazdák életén, mert a magas energiaárak jelentős emelkedést hoztak a fóliasátorban termesztett növények esetében. Továbbra is igényelhető a falugazdászoknál a hűségkártya, amely árengedményeket biztosít sokfelé a gazdálkodóknak.
2021.12.30 - 16:02
Új távlatok nyílhatnak meg a növénytermesztésben: támogatást kaphatnak a burgonyatermesztők, de lehet, érdemes új növények termesztésébe kezdeni. A sáfrány iránt például nőhet a kereslet, érdemes lehet a most egyre szélesebb körben használható növény termesztésével próbálkozni. A felmérések szerint nő a kereslet a hústermékek iránt is, a szakértők azonban kongatják a vészharangot: az egészséges állatok antibiotikumozását globális szinten kell csökkenteni, mert ha ez nem történik meg, egy újabb járvány kitörése valószínűsíthető, ezúttal egy antibiotikum-rezisztens kórokozóval.
Cookie