×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Jóváhagyta az EP a megújult Közös Agrárpolitikát

2021.11.25 - 08:09
Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós Közös Agrárpolitika reformját, amelynek célja, hogy a mezőgazdaság zöldebb, méltányosabb, rugalmasabb és átláthatóbb legyen. A KAP mintegy 22 milliárd eurónyi támogatási keretet biztosít Romániának, amelyből 14 milliárd euró közvetlen kifizetésekre és több, mint 7 milliárd euró vidékfejlesztési programokra fordítható.

A képviselőknek, az intézményközi tárgyalások folyamán, sikerült elérniük, hogy a tagállamok a közvetlen kifizetések legalább tíz százalékát kötelező jelleggel a kis- és közepes méretű gazdaságok, a KAP költségvetésének legalább három százalékát pedig a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására használják fel. Azt is megszavazták, hogy jöjjön létre egy, folyó árakon 450 millió euró éves költségvetéssel rendelkező válságtartalék-alap, amely áringadozás esetén a gazdák rendelkezésére áll. Az Európai Bizottság át fogja nézni, hogy a nemzeti mezőgazdasági stratégiai tervek összhangban vannak-e ezekkel a kötelezettségvállalásokkal, a mezőgazdasági termelőknek pedig éghajlat- és környezetbarát módszereket kell majd alkalmazniuk, ha uniós támogatást szeretnének. A tagállamok kötelesek lesznek gondoskodni arról, hogy a vidékfejlesztési költségvetés legalább 35 százalékát és a közvetlen kifizetések legalább 25 százalékát környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedésekre fordítsák.

Az EP nyomásgyakorlásának köszönhetően mostantól fokozottabb együttműködésre lehet számítani a nemzeti munkaügyi felügyeletek és a támogatásokat kifizető ügynökségek között. Így a mezőgazdaságban is jobban odafigyelnek majd az uniós munkaügyi szabályok betartására, a jogsértések pedig szankcionálhatók lesznek.

Egy új uniós adatbányász-eszköznek köszönhetően átláthatóbbak lesznek az uniós támogatás végső kedvezményezettjeire vonatkozó információk. A tagállamok számára is elérhető eszköz összeveti egymással a nyilvános adatbázisokban található adatokat, így segíti az esetleges csalások felderítését.

A korábbi KAP-szabályok 2020. december 31-ig voltak érvényben, majd azokat 2022 végéig érvényes átmeneti szabályok váltották fel. Ha a tagállami kormányokat tömörítő tanács is jóváhagyja az új szabályokat, azok 2023. január 1-jétől lépnek életbe. A tagállamoknak 2021. december 31-ig kell benyújtaniuk a bizottság felé az agrárpolitikával kapcsolatos stratégiai terveiket.

„Az új Közös Agrárpolitika mintegy 22 milliárd eurónyi támogatási keretet biztosít Romániának, amelyből 14 milliárd euró közvetlen kifizetésekre és több, mint 7 milliárd euró vidékfejlesztési programokra fordítható. Számos újdonságot is hoz, többek között nagyobb támogatást nyújt a fiatal gazdáknak, ami Romániában is fontos kérdés, hiszen most zajlik a gazdatársadalomban a nemzedékváltás. Újdonság az is, hogy a közvetlen kifizetéseknek legalább a tíz százalékát kötelező módon a kis- és közepes méretű gazdaságok visszaosztott, redisztributiv támogatására kell felhasználni. A harmadik fontos változás, hogy behozták a szociális komponenst is, kidolgozva a feltételrendszert a munkavállalók jogainak tiszteletben tartására vonatkozóan. Be kell tartania a munkaügyi előírásokat és nem alkalmazhat feketén az, aki európai támogatásokat használ fel” – mondja Winkler Gyula EP-képviselő. Hangsúlyozza: a 2022-es év kulcsfontosságú az új Közös Agrárpolitika romániai alkalmazásának előkészítése szempontjából. „A kormánynak az agrárium képviselőivel együtt hatékony, a konkrét igényekhez igazodó nemzeti stratégiai tervet kell kidolgoznia, a gazdákat pedig tájékoztatni kell az új elvárásokról, különösen a környezetvédelemmel és az éghajlattal kapcsolatos új követelményekről” – fogalmaz Winkler Gyula.

2022-es EU-költségvetés: 53 milliárd a közös agrárpolitikára
Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel a 2022-es uniós költségvetésről, az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozták meg – közölte az uniós tanács. Az EP-képviselők a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen vitatják meg a tervezetet, majd szavaznak róla.
Megszületett a megállapodás a KAP reformról
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén az agrárminiszterek megállapodtak a Közös Agrárpolitika reformjának legfőbb politikai elemeiről. A tárgyalások május végi összeomlása óta komoly diplomáciai egyeztetések folytak a háttérben annak érdekében, hogy a minisztereket tömörítő Tanács meggyőzze az Európai Parlamentet, hogy vonjanak vissza bizonyos javaslatokat, amelyek meglátásaik szerint rendkívül megnehezítik a gazdálkodást.
Közös Agrárpolitika: befagytak a tárgyalások
Befagytak a tárgyalások, egyelőre nincs megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról, amelynek célja az európai mezőgazdaság zöldítése 2023-tól. Az Európai Tanács azt közölte, „a vitákat elhalasztották, a tárgyalásokat a tagállamok agrárminisztereinek következő, júniusi ülésén folyatják.”
Cookie