×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Bihari gazdafórum

2023.03.20 - 21:29
A mezőgazdaság területén elérhető támogatásokat, valamint – féltávhoz érve – az RMDSZ gazdák érdekében végzett elmúlt két évi kormányzati munkáját és megvalósításait mutatták be a Bihar megyei termelőknek március 18-án, a Partiumi Falugazdász Hálózat, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete és Bihar megyei RMDSZ közös szervezésű gazdafórumán.

A bihari kultúrotthonban tartott találkozón – amin közel 130 gazdálkodó vett rész – házigazdaként, de nem utolsó sorban gazdálkodói minőségében is, Szilágyi Zoltán, a település polgármestere köszöntötte. A konferátori feladatokat Borsi Imre Loránd, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke látta el, aki előbb a gazdafórum társszervezőinek képviseletében dr. Nagy Miklóst, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei elnökét, majd Magyar Lóránt, parlamenti képviselőt, a mezőgazdasági szakbizottság alelnökét, a Partiumi Falugazdász Program koordinátorát szólította a pulpitushoz.

Nagy Miklós az információ és a tudás hatalmáról beszélt a gazdálkodóknak, rámutatva, hogy a külföldi és a hazai nagy agrárkonglomerátumokkal szemben megmaradni, fejlődni és teret nyerni csak akkor tudnak, ha összefognak, szövetkeznek, összehangolják és hatékonyabban végzik inputbeszerzési és értékesítési tevékenységeiket. Leszögezte: a szövetkezésre épp ezért nem a régi, felülről erőltetett, ellenszenves kommunista termelői szövetkezetek formájában kell gondolni – mert az senki sem kívánja vissza -, hanem a modern, a piacgazdaság követelményeinek megfelelő, közös célokat és érdekeket követő gazdálkodás-szervezésre. „Az RMDSZ-el, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével, a partiumi falugazdászokkal közösen azért dolgozunk, hogy a vidék megerősödjön, a gazdák pedig felkészüljenek az előttük álló pályázati lehetőségekre. Mert az információ pénz” – hangsúlyozta Nagy Miklós.

bih4.jpg

Az egyesületi vezető megköszönte a falugazdászoknak és a megyei Mezőgazdasági Igazgatóság képviselőinek a támogatását, hogy a napokba zárult mezőgazdasági tanfolyamokon – uniós pályázatnak köszönhetően ingyen és bérmentve – mintegy kétszáz gazda szerezhetett olyan növénytermesztési, állattenyésztési szakképesítésről tanúskodó diplomát, amely az induló uniós pályázati kiírásokon is eredményesen használhatnak.

Magyar Lóránt parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Program koordinátora – fél ciklushoz érve – az RMDSZ elmúlt kétévi kormányzati szerepvállalása során elért eredményekről számolt be, különös tekintettel azokra a kormányzati programokra, amelyek az RMDSZ kezdeményezésére vagy pártolásával a gazdák támogatására születtek. A román állami költségvetésből finanszírozott programok közül kitért a gázolajár-vásárlási támogatásra, a fokhagymatermesztőknek és a fóliasátras zöldségtermesztőknek kínált támogatásokra, a juhos gazdáknak, a báznai és a mangalica-tenyésztőknek szóló támogatási programokra, de beszélt azokról a válságtámogatásokról is, amiket a 2020-2023-as időszakban a Covid-járvány, az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai vagy épp az aszály-károk enyhítésére nyújtottak a hazai növénytermesztő és állattartó gazdáknak, családi farmoknak, a mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozásoknak.

bih1.jpg

A kormány-programokból kínált egyéb mezőgazdasági támogatásokat Marius Stefan, a Bihar megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója be. Domján Réka, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség Bihar megyei munkatársa az AFIR-nál elérhető gépvásárlási, farmfejlesztési pályázati lehetőségekről beszélt, Szoboszlai Andrea, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség részéről pedig az APIA-tól igényelhető területalapú és állattenyésztési támogatásokat ismertette. A bemutatókat követően a gazdáké volt a szó, akik szabadon kérdezhettek a teremben jelenlévő szakemberektől.

bih.jpg
bih3.jpg
Tavaszi gazdafórumok - Helybe vittük az információkat
Gazdafórumai révén közvetlenül kétezer gazdálkodót ért el, nyomtatott kiadványai és az internetes felületein keresztül pedig három hónap alatt több mint hatezer magyar ajkú mezőgazdasági termelőhöz juttatta el az új mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó információkat, tudnivalókat február-május közötti tájékoztató kampányában a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Gazdafórum Érmihályfalván
Az Erdősítési programban rejlő lehetőségekről, rövid és hosszú távú támogatásokról, továbbá a szántóföldi, kertészeti növények és gyümölcskultúrák természetes védelmét és erősítését segítő növénykondicionáló készítményekről tájékoztatták a gazdákat a Partiumi Falugazdász Hálózat érmihályfalvi rendezvényén.
Növényvakcináról, talajoltó készítményről tájékozódtak a gazdák
A termőföldek tápanyagpótlásának természetes, környezetbarát eljárásairól kaphattak hasznos, megszívlelendő tanácsokat a szilágysági gazdálkodók a Partiumi Falugazdász Hálózat december 12-i, szilágyzoványi rendezvényén.
Cookie