Amit a kabócákról tudni érdemes

A kabócák a rovarok (Insecta) osztályába és a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjébe tartozó egyik alrend, amely szúró-szívó szájszervvel rendelkezik. A nőstényeknek tojócsövük van, mindkét pár szárnyuk hártyás, nyugalmi állapotban a testük háztető formát ölt.

Többféle kabóca ismeretes (énekes, mezei, szarvas, amerikai bivaly, recés, manna, tajtékos stb. kabócák), amelyek a növények sejtnedveit szívogatják, betegségeket terjesztenek, legyengítve a növényeket.

Vidékünkön az egyik legkártékonyabb az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus), mivel ez terjeszti a szőlő aranyszínű sárgasága (Flavescece dorée) nevű betegséget, amelynek következtében a szőlőtőkék néhány év alatt leromlanak, terméshozamuk csökken, végül kipusztulnak. A fertőzött növényeket gyógyítani nem lehet, így a védekezés csak a megelőzésre irányulhat.

Most mégis egy különleges, napjainkban nagyon elterjedt, főleg a frissen növő hajtásokon látható szürkésfehér, viasszporral borított, sárga szemű rovarról ejtenék néhány szót, amelynek külseje háztetőszerűen összecsukott és amely körül fehér, vattaszerű viaszváladék található, érintésre pattanva menekül, majd elrepül. Ez az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa), amely Észak-Amerika keleti és középső részén elterjett rovarfaj és eredetileg a citruskabóca nevet viselte.

Európai megjelenéséről az első adat Olaszországból, Veneto tartományból származik, ahová 1979-ben, növényi szaporítóanyaggal hurcolták be, ahonnan gyors ütemben terjedt, először Európa mediterrán részén, majd a világ minden tájára. Hazánkban 2009-ben jelent meg, azóta meghódította Ázsia nagy részét is. Mostanára már minden kertben, háztáji gazdaságban megtalálható, mindannyiunk bosszúságára.

Az imágó (kifejlett egyed) 5-8 mm nagyságú, hamuszürke szárnyakkal, amelyek sötétszürke pontokkal vannak díszítve. Polifág (mindenevő) faj, így bármilyen környezetben talál táplálékot, ezért teljes biztonságban van a faj fennmaradása. A kártétele abban nyilvánul meg, hogy a lárvák kikelés után (tavasz végén – nyár folyamán) nagy mennyiségű sejtnedvet vonnak el a növényektől. A számukra felesleges cukrokat a növény felületére ürítik, majd ezen a mézharmaton megtelepszik a korompenész, ami jelentősen rontja a növények díszítő értékét.

Előfordulását 78 növénycsaládba tartozó 330 növényfajnál mutatták ki. Ezek között egyaránt találhatók egyszikű és kétszikű növények, lágyszárúak és fásszárúak, lombhullatók és örökzöldek valamint vadon élő és termesztett növények. A közterületre ültetett növényfajok közül főként az ostorfán, a vadgesztenyén, a juharon, a hárson, a kőrisen, az akácon, a platánon és az eperfán gyakori. Háztáji kertekben leginkább szőlőn, őszibarackon, dión és birsen károsít.

A díszfákon, díszcserjéken lévő viaszos kolóniákban szívogató lárvák és nimfák csökkentik a növények díszítő értékét valamint a növények értékesíthetőségét. Megjelenhetnek a szóján, a kukoricán, ahol a kártétel zömét a levél és a szár találkozásánál szívogató lárvák és nimfák okozzák.

Jó hír lehet az is, hogy az eddigi ismereteink alapján a szőlőn előforduló fitoplazmás betegségek terjesztésében az amerikai lepkekabóca nem játszik szerepet, bár az általuk okozott sebek megfelelő táptalajt a különböző gombás és baktériumos fertőzéseknek.

Az amerikai lepkekabaócának térségünkben évente egy nemzedéke fejlődik. A fásszárú tápnövények kéregrepedéseibe süllyesztett petékkel telel, amelyekből májustól kelnek ki a sárgás-zöldes színű lárvák. Az öt lárva-stádium alatt négyszer vedlenek, a lárva és a szárnykezdeményes nimfa stádiumok testfelületén fehér viaszpehely látható, amely folyamatosan termelődik.

A lárvák a fásszárú növények friss levelein és a környezetben található lágyszárú növények hajtásain kezdik el a táplálkozást, amelyen a lárvák viaszváladéka és a levedlett bábingek hosszú ideig megmaradnak. A lárvakelést követően az imágók 50-70 nap elteltével jelennek meg, krémfehér színben, de hamarosan kialakul rajtuk a hamuszürke, jellegzetes színeződés. Eddig, az imágók megjelenése legkorábban július közepére esett, de korai kitavaszodáskor korábban is megjelenhetnek. Az imágók petefészke a megjelenéskor még fejletlen, ezért csak érési-táplálkozás után, rendszerint augusztus végétől kezdik el a peték lerakását, amely folyamat a fagyokig tart. A nőstény a tojásrakás céljából előnyben részesíti a repedezett kérgű fák vékonyabb vesszőit, ahová 90-100 petét is lerakhat, amelyek a telet térségünkben is gond nélkül átvészelik.

Az áttelelt petékből kikelt lárvapopuláció egy része az aljnövényzeten táplálkozik. A legjelentősebb kártétel a nimfastádium erőteljes növekedése idején, június második felében és júliusban figyelhető meg.

A védekezés szempontjából gondot jelenthetnek az ökológiai művelésben lévő ültetvények, valamint a közterületeken található dísznövények, amelyeken a gyepek rendszeres nyírásával, a díszfák karbantartásával megakadályozható a lepkekabóca elszaporodása. A fákra, falakra kapaszkodó borostyán eltávolításával jelentősen mérséklődik az áttelelő helyek száma és ezáltal a kártételük is csökkenhet, amely inkább kellemetlen mint jelentős. A lárvák és a nimfák korai fejlődési szakaszában, a fertőzött levelek, hajtások levágásával és megsemmisítésével sokat tehetünk az elszaporodásuk ellen. A védekezés lehetőségeként szóba jöhetnek a mechanikai módszerek is mint a fásszárúak kérgének tisztítása, a telelés megakadályozása végett. Érdemes májustól megfigyelni a növényeinket és a viaszos telepeket eltávolítani, ezzel is csökkentve a kifejlődő egyedszámot.

Őshazájában, Amerikában, van természetes ellensége, az ollós darázs (Neodrynus typhlocibae), amelyet már Olaszországban és Franciaországban is sikeresen alkalmaztak ellenük. Nálunk a természetes ellenségei közé sorolhatók a pókok, a ragadozó és mezei poloskák, a hangyák, a madarak, a fürkészdarazsak valamint a fürkészlegyek.

A vegyszeres növényvédelemben részesített ültetvényekben, az egyéb kártevők ellen használt rovarölő szerek, megakadályozzák a kártétel kialakulását. Az ellene való védekezés, a rovar testét borító viaszréteg miatt meglehetősen nehézkes, ezért célszerű a tapadáselősegítő szerek használata is, de az áttelelő tojások kikelési aránya az olajos készítményekkel történő, télvégi lemosó permetezéssel is gyéríthető.

Kémiai védekezésre a május végi, június elejei időszak a legmegfelelőbb, amikor a tojásból kikelő lárvák és a belőlük fejlődő nimfák testét még nem fedi a sűrű, pelyhes viaszbevonat. A védelmet jelentő viaszréteg kialakulását követően, a permetezés már csak részleges eredményt hozhat.

Figyelembe véve a kártevő biológiai sajátosságait, a permetezésre felhasználható felszívódó rovarölő hatóanyagok közül, a tiametoxam (VENUS SC / ACTARA 25WG, AXORIS permet és öntözőszer) valamint az acetamiprid hatóanyagú (MOSPILAN 20 SG / GAZELLE 20SG, SPILAN 20 SG, APIS 200 SE, CAREO) jöhet számításba. A kontaktkészítmények közül a deltametrin hatóanyagú ( DECIS, DECIS MEGA, DECIS FORTE, DECA 2,5 EC, DELTAM) valamint a lambda-cihalotrin hatóanyagú (KARATE ZEON 5 CS / FULL 5 CS, KAISO EG / WAKIZASI, KAISO GARDEN) van engedélyezve.
 

Fodor István

agrármérnök, falugazdász