×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
H1

Ezt tegye, hogy ne okozzon fejfájást a poloska

2020.10.14 - 11:17
A poloskák évek óta egyre több fejfájást okoznak a gazdáknak. Körülbelül 40 ezer fajta poloska ismert, de nekünk az a néhány fajta is sok, ami a kertjeinkben termő zöldségeket és gyümölcsöket károsítja. Mutatjuk, hogyan védekezzen.

Eddigi ismereteink zömmel a gabonapoloskára korlátozódtak, ellenük már minden búzát termesztő gazda sikeresen tud védekezni.

A gabonapoloskák (osztrák poloska, mórpoloska, teknőspoloska, széles nyakú poloska, keleti gabonapoloska) közül régiónkban főleg az osztrák poloska van elterjedve. Kártételt tavasszal, a növények szivogatásával és egyidejű mérgezésével okoz. A vezérhajtást, a mellékhajtásokat, a kalászt és a szemeket egyaránt megtámadja. Ha a tömeges szívogatás szárbaindulás előtt történik, a vezérhajtás elsárgul, kifehéredik vagy elpusztul. Ebből már kalász nem fejlődik, de a növény kórosan sarjadzik. Ha a poloskatámadás a kalászfejlődés idején lép fel, a szúrás feletti részek elfehérednek, elhalnak, ezt nevezzük „zászlós kalásznak”. Ha a gabonák tejesérésekor történik a poloskák szivogatása, a szemek aszottá, ocsússá válnak. Viaszérésben történő poloskatámadás esetén, az épnek látszó búzaszemeken a szívogatás hatására fakó, kör alakú sárga folt látható, amely minőségi kártételt jelent.

 

 

A gabonapoloskának évente egy nemzedéke fejlődik. A kifejlett poloskák a hegyes-dombos vidékek déli, melegebb erdő szélein lévő avarban telelnek, ahol körülbelül 7 hónapot töltenek inaktív állapotban. Amikor a levegő hőmérséklete meghaladja a 17˚C fokot, előbújnak és a gabonavetésekre vándorolnak, de a búzát részesítik előnybe. Április végén, május elején a megtermékenyített nőstények párosával 14-14 petét raknak le a növények leveleire, néha a gabona szárára. Egy-egy nőstény 100-150 petét is lerakhat fokozatosan. A lárvák 1-2 héten belül kikelnek, eleinte a zöld részeken, majd a kalászokon szívogatnak. Összesen ötször vedlenek és az aratás idején érik el a teljes fejlettséget. Ekkor elhagyják a kalászokat, de a rétek, legelők pázsitfüvein még egy ideig táplálkoznak, majd augusztus végén, szeptember folyamán telelőre vonulnak.

 

Tömeges elszaporodásukra akkor számíthatunk, ha egymás után két vagy annál több évben szárazság volt. Fejlődésüknek a nagyon száraz, meleg május kedvez. A hűvös, csapadékos években kártételük elenyésző.

Sok ellenségük van, a parazita gombáktól a baktériumos betegségekig, a petéket főleg a törpedarazsak, a lárvákat pedig a különféle fürkészdarazsak és fürkészlégyfajok parazitálják, de a katicabogarak is pusztítják. Sok gabonapoloska válik a fácán, a fogoly, a varjú, a seregély és a baromfik táplálékává.

 

 

Az áttelelt imágók ellen közvetlenül a szárbaszökkenés előtt javasolt a rovarölőszeres védekezés, a lárvák ellen pedig szárbaindulást követően védekezhetünk, figyelembe véve azt, hogy az első és második (L1 és L2) lárvastádiumban lévők a legérzékenyebbek. Az engedélyezett rovarölők közül a Biscaya, Bulldock 25 EC, Decis Forte, Decis Mega, Karate Zeon, Proteus, Pyrinex 25 CS, Pyrinex Supreme, Sherpa 100 EC, Kaiso Sorbie, Lamdex 5 EC, Mavrik 2F, Mospilan 20 SG/SP a legismertebbek.

 

Az utóbbi években sajnos számolnunk kell az ázsia márványpoloska, a zöld márványpoloska, a mezei poloskák, a címeres poloskák és a verőköltő poloskák tömeges elszaporodásával. Ezek közül 2013 körül jelent meg az ázsiai márványpoloska, amely egyre több bosszúságot okoz a kiskert-tulajdonosoknak az érésben lévő zöldségfélék és gyümölcsök szívogatásával. Mivel még természetes ellensége nincs, gond nélkül szaporodik és folyamatosan nő az egyedszámuk. Szívogatással okozzák a legnagyobb kárt, mivel az érésben lévő termések növényi nedveivel táplálkoznak. A szívogatásuk következtében a gyümölcsök torzultak lesznek, romlik a termés ízértéke és tárolhatósága. A poloskák által károsított zöldség és gyümölcs emberi fogyasztásra alkalmas. A kertünkben megtalálható poloskák színben és alkatilag is különbözőek, csak abban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindannyian bűzmiriggyel rendelkeznek, amelyet veszélyt érezve ürítenek. Az ősz beköszöntével telelőhelyre van szükségük, ezért előszeretettel keresik fel a száraz, meleg helységeket, lakásokat. Ellenük jól záródó nyílászárókkal, szúnyoghálóval védekezhetünk, de a kereskedelemben kapható poloskaírtó aeroszolok, rovarírtó permetek is hatékonyak lehetnek.

 

 

A kertünk zöldségeit-gyümölcseit nehezebb megvédenünk a poloskatámadástól, mivel tömegesen az érés idején jelennek meg. Itt segítségünkre lehet a sűrű szövésű, de a természetes fényt, a levegőt és a csapadékot áteresztő háló kihelyezése a poloskák megjelenése előtt. Szóba jöhet a poloskák motoros lombszívóval való leszippantása is. Jómagam a vízpermettel való lemosást részesítem előnyben. A vegyszeres védekezés is szóba jöhet, ám figyelni kell az élelmezési-egészségügyi várakozási idő betartására. Vegyszeres védekezésre a gabonapoloskánál felsorolt permetszerek bármelyike megfelel. A permetszer hatásának elmúltával a poloskák újbóli megjelenésére számíthatunk, mivel jól repülnek. Mivel a poloskák nem szeretik a fokhagyma és a borsmenta-esszencia olajának illatát, készíthetünk sprayt is az ellenük való védekezésre: 4,5 dl víz és 4 teáskanál fokhagymapor vagy 4,5 dl víz és 10 csepp borsmenta-esszencia olaj felhasználásával, amivel bepermetezhetjük a lakásunkon lévő nyílászáró környékét.

Kísérletező kedvű kertészek szerint az is nagy segítség lehet, ha ősszel, majd a tavasz folyamán, havonta elszórunk néhány búzaszemet, amin a poloskák előszeretettel össze fognak gyűlni. Naponta összeszedve őket, megvédhetjük az érésben lévő zöldségeinket és gyümölcseinket, mivel a poloskák a közelben lévő búzakalászt fogják előnybe részesíteni.

 

Fodor István
agrármérnök, falugazdász

Sikerrel vizsgáztak a növénytermesztők
Március 7-én, Szalárdon tanfolyamzáró vizsgára jelentkezve, sikerrel adtak számot frissen szerzett növénytermesztési ismereteikről azok az érmelléki, hegyközi, Sebes-Körös menti és Nagyszalonta-térségi gazdálkodók, akik a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar megyei falugazdászainak hívószavára részt vettek a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság uniós pályázati támogatásból finanszírozott növénytermesztési tanfolyamán.
Fókuszban a növényvédelem: gazdatalálkozókat szerveztek a falugazdászok
A felerősödött kórokozó-invázió miatt a Partiumi Falugazdász Hálózat két hétvégi gazdatalálkozóján – a Máramaros megyei Koltón és a Bihar megyei Érolasziban – is a kertek, gyümölcsösök növényvédelme volt a főtéma.
Zöldségtermesztési fórum Érmihályfalván
Növénytermesztőknek – ezen belül is főként kertészeknek, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztőknek – szóló gazdatalálkozót szervezett február 25-én Érmihályfalván Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselője. A találkozóra nem csupán a szomszédos, érmelléki településekről, hanem távolabbról, Nagyváradról, sőt még Szatmár megye zöldségtermesztésről neves térségeiből is szép számban érkeztek érdeklődők.
Cookie