Avasujváros, a bálványos prések hazája

Avasújvárosban szinte minden családnak van saját szőlőbirtoka és borospincéje a hegyen, amelyet a felmenőitől örökölt, a szőlő szeretetével együtt. A borkészítés egyik meghatározó eszköze a szőlőprés (sajtó) ami elengedhetetlen a minőségi borok előállításához. A múlt század végéig még igen elterjedt volt a dédszülőktől örökölt bálványos prés, amelyet a szőlőshegyen használtak a gazdák. Mostanra azonban fokozatosan kiszorítottak azokat a lényegesen kevesebb helyet foglaló fémorsós prések. Sok borosgazdánál azonban még ott van a több generációt kiszolgáló, gerendákból készült prés, de már csak muzeális értékéért tartják. Mivel a modern szőlőprések lényegesen hatékonyabbak és gyorsabb munkát tesznek lehetővé.

Baintner Ferencnél ezt olvassuk: „Régebben általában az emeltyűs u.n. bálványos sajtók voltak használatban, ma főként a vascsavarsajtókat használják. Az emeltyűs sajtóknak előnye, hogy igen szilárdak, kevés javítást igényelnek, emberi beavatkozás nélkül is állandó nagy nyomást fejtenek ki. Hibájuk, hogy rendkívül nagy tért foglalnak el, a sajtolás igen lassan megy és így a törköly nagyon hosszú ideig érintkezik a levegővel. Sokkal jobb, gyorsabb és kényelmesebb munka végezhető a csavarprésekkel.”

Gunda Béla adatai szerint e préstípus a mükénéi időkben Kréta szigetén is ismert volt. Mint annyi más technikai és kulturális vívmányt, ezt is átvették és használták a rómaiak, nemcsak Itáliában, hanem a provinciákban is. Egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy a kínaiak is előbb ismerték az efféle sajtolót – és használták is olajpréselésre – mint a rómaiak.300 Európa és Afrika mediterrán vidékein – Spanyolországban, Portugáliában, a Kanári-szigeteken, Olaszországban és a környező szigeteken, az afrikai partokon Marokkótól Tuniszig – szőlő, gyümölcs és olajtartalmú magvak préselésére használták a bálványos préstípust. Megtalálható még Franciaországban, Svájcban, a német- és osztrák szőlővidékeken. Észak-Németországban viaszprésként alkalmazták. Ismert Havasalföld és Moldva területén, Grúziában, valamint Bulgáriában, ahol dióolajat sajtoltak vele. A bálványos-csavaros prés elterjedt a Kárpát-Duna medencében, a Dnyeszter medencéjében és a Kaukázus számos vidékén. Európából az egyik legkorábbi ábrázolása e típusnak egy miniatúrán Katalóniából, Gerona püspöki városból maradt fenn 975-ből. Német területről 1030-ból ismerünk hasonló ábrázolást. A Kárpát-medencében Pannónia provincia területéről több II–III. századra datált présmaradvány került elő. A bálványos szőlőprés erdélyi és partiumi jelenléte egyes feltételezések szerint a nyugatról települt szász lakossággal hozható összefüggésbe.

A szőlőfeldolgozás és mustnyerés technológiájának és eszközeinek vizsgálatáról a 19. századtól napjainkig Simon András itt elérhető doktori dolgozatában igen részletesen olvashat.

A bálványos prés egy fából készült sajtoló szerkezet. Lényeges eleme egy 3–4 m hosszúságú, vízszintesen elhelyezkedő gerenda (bálvány). Ennek egyik végét rögzítik, a másikon többnyire beleerősített, súllyal terhelt orsó van, amelynek segítségével szabályozható, egyenletesen működő nyomóerőt fejt ki. Az összezúzott szőlő a gerenda alatti présaljban levő garatban vagy törkölyös ládában van. Ennek tetejére deszkalapot (asztal) helyeznek, amelyre a papnak nevezett rövid, vastag gerendák kerülnek.

A nagygerenda nyomása a papra nehezedik, s ezáltal sajtolódik ki a törkölyládában levő szőlő. A szőlőlé a többnyire kőből faragott tálcáról folyik annak kiöntő nyílásán át a kádba. Ezt a nyílást nevezik sok helyen a „Jeruzsálem kapujának".

Tekintettel a bálványos borsajtók nagy méretére, itt a présház ezek méretéhez igazodott. Egyes adatok szerint a Ny-Dunántúlon gyakran a már meglevő borsajtó fölé építették a présházat. A bálványprésnek két igen szép, hatalmas példánya is található a penci Jakus Lajos Múzeumban. A legnagyobbnak a főgerendája öt és fél méter hosszúságú és negyven centiméter vastag.

Huszár Antal falugazdász