×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Szombatig kérvényezhetik a de minimis támogatást a fokhagymatermesztők

2021.05.10 - 09:40
Május 15-ig kérvényezhetik az érintett gazdák a fokhagytermesztőknek szánt de minimis (csekély összegű) támogatást. Tavaly 1096 személy részesült a kedvezményben, szemben a 2019-es 341-es számmal.

A kormány döntése értelmében legtöbb 3000 eurót utalnak, a kedvezményezettek legkevesebb 3 hektáron kell fokhagymát termesszenek és hektáronként legkevesebb 3000 kg-ot kell értékesítsenek, továbbra is július 1-je és november 22-e között. Az elszámolási időszak november 29-én érne véget. A jelentkezőknek személyi igazolványuk és bakszámlakivonatuk mellett a termelői bizonylatot és a területileg illetékes polgármesteri hivatal által kibocsátott, a termőföld méretét igazoló dokumentumot is be kell nyújtaniuk a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz. A fokhagymatermesztők de minimis támogatására irányuló program 2019-ben indult. Tavaly 1096 személy részesült a kedvezményben, szemben a 2019-es 341-es számmal. Míg a támogatás indulásakor 360 hektáron termeltek fokhagymát a kedvez­ményben részesülő gazdák, addig tavaly már 1325 hektáron. Az or­szágban tavaly összesen 9389 hektáron termesz­tettek fok­hagymát, szemben a 2015-ös 10 200 hektárral. Romániában az elmúlt 10 évben 30 százalékkal csökkent a betakarított fokhagyma mennyisége. Míg 2010-ben 67 000 tonna volt a hazai termés, addig 2020-ban 44 000 tonna. 

Zöld utat kapott a fokhagyma és a zöldségtermesztési program
Elfogadta a fokhagyma-termesztési, valamint a védett felületű, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztést ösztönző „de minimis” támogatási programokat a kormány – tudtuk meg Magyar Lóránd parlamenti képviselőtől, az alsóház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökétől. A mezőgazdasági minisztérium jogszabálytervezetét korábban a Törvényhozási Tanács is kedvezően véleményezte, ám a végső szót a kormánynak kellett kimondania.
Most van a fokhagymaültetés ideje
A fokhagyma termesztése nem igényel különösebb szakértelmet, ennek ellenére sok fejtörést okozhat a tapasztalatlan gazdának. Elmondjuk, hogyan kell készülni az ültetésre és mire érdemes figyelni a földeken. Bár igénytelen növénynek tartják, a szürkepenész, a fuzáriumos, a penicilliumos és a szkeróciumos rothadás megtizedelheti a fokhagymatermést, ahogy a sztemfilliumos és az alternáriás levélfoltosság vagy a fokhagymarozsda is.
Fok­hagyma­termesz­tőknek nyújt támogatást a kormány
Jóváhagyta legutóbbi ülésén a kormány azt a rendeletet, amely módosítja és kiegészíti a fok­hagyma­termesz­tőknek járó de minimis, azaz csekély összegű támogatás folyósítását előíró rendeletet.
Cookie