×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Politikai megállapodásoktól függ a partiumi gazdaságfejlesztés

2021.05.20 - 15:34
A román és a magyar kormány megállapodásától függ, hogy a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány mikor indíthatja útjára a Bihar, Szatmár és Szilágy megyében meghirdetésre kerülő gazdaságfejlesztési pályázatait. Ezt nyilatkozta a Krónikának adott interjúban az alapítvány ügyvezető igazgatója.

 

„Románia és Magyarország kormánya keresi a megoldást, hogy a programot olyan keretbe foglalják, ami a román fél számára is megnyugtató. Amint a hivatalos megállapodás megszületik, a Pro Economica Alapítvány készen áll, hogy ígéretéhez híven a programot elindítsa. Az előkészületek megtörténtek, csupán a politikai egyezségre várunk. Az emberektől türelmet kérünk, és azt, hogy csak az alapítványtól tájékozódjanak” – fogalmazott Kozma Mónika. Kijelentette, az eredeti terveken valószínűleg nem fognak változtatni. A székelyföldi program mintájára három partiumi megyében hirdetnének meg az új pályázatokat: Szatmárban, Biharban és Szilágy megyében. A 16 erdélyi megyére érvényes, és korábban kidolgozott stratégia szerint a termelők és a feldolgozó üzemek integrációját szeretnénk előmozdítani. Ehhez szükséges a kistermelők támogatása a 20 ezer eurós de minimis program keretében. A nagyösszegű pályázatokkal székelyföldi mintára a feldolgozóegységek létrehozását, illetve fejlesztését támogatják. Azzal kapcsolatosan, hogy több helyen pályázatíró cégek népszerűsítik a magyar gazdaságfejlesztési program kiírásait, Kozma Mónika leszögezte: ezekhez a szolgáltatásokhoz a Pro Economica Alapítványnak nincs semmi köze. „Több cég, amelyik pályázatainkban üzletet lát, lelkesen tájékoztat, és gyűléseket szervez, de ezt nem a mi megbízásunkból teszik. Arról is tudomást szereztünk, hogy bizonyos vállalkozók arra ösztönzik a gazdákat, hogy 500 lej előleget fizessenek, amiért úgymond elsőbbséget kapnak a pályázatok benyújtásához. Szó sem lehet ilyesmiről! Éppen ezért minden érdekelt gazdát és vállalkozót arra kérünk, hogy kizárólag az alapítvány honlapjáról – www.proeconomicaalapitvany.ro – tájékozódjon, illetve az általunk szervezet rendezvényeken. Amikor a kis- és nagyösszegű támogatási pályázatok meghirdetésre kerülnek, a sajtóból is tudomást szerezhetnek majd” – fogalmaz Kozma Mónika.

Hírlevél 2024. március 3.
Konkrétumokra derült fény a burgonya-, paradicsom- és fokagymatermesztők támogatásával kapcsolatban. Viták a laboratóriumban előállított műhúsokról, nőtt az EU-ban az ökológiai gazdálkodással művelt földterület nagysága.
Hírlevél 2023. június 4.
Támogatásban részesülhetnek az aszálykárt elszenvedett gazdák, miközben az idei kilátások sem kedvezők: a romániai szántóföldek harmadát veszélyezteti aszályosodás vagy akár elsivatagosodás.
Hírlevél 2022. szeptember 29.
Energetikai árplafon bevezetését sürgetik a gazdálkodók, közben műtrágyaválság is fenyeget, amit mindenképpen kezelni kell. Csökkenteni kell az élelmiszer-pazarlást, a mezőgazdasági miniszter szerint Románia ebben jó úton halad. Átlátszó napelem jelentheti az üvegházak energiaellátásának jövőjét. Az idei aszályos nyárról és a szárazság következményeiről készült riportfilm, melyet hírlevelünk olvasói könnyen elérhetnek.
Cookie