×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Már nem is félnek a méhektől a nagykárolyi gyermekek

2022.04.07 - 10:06
Nagykárolyban folytatódott a Partiumi Falugazdász Hálózat kisiskolásoknak szóló, mézet, méheket és méhészetet népszerűsítő előadás-sorozata. Kiss Attila, térségi falugazdász méhészeti szakkört alapított: irányítása alatt a szakkörhöz csatlakozó tanulók egy-egy méhcsalád gondozásán keresztül sajátíthatják el a méhészkedés egész évre kiterjedő fortélyait.

Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József gimnáziumban folytatódott április 6-dikán, szerdán a Partiumi Falugazdász Hálózat gyermekeknek szánt, mézről, méhekről, méhészetről szóló tájékoztató, ismeretterjesztő sorozata. Boda László méhész Kiss Ferenc Attila falugazdásszal közösen nem csupán mézet kóstoltattak, méhészeti eszközöket mutattak, vagy akár az üvegfalu látványkaptárral varázsolták el a gyermekeket, hanem a csapatmunka erejére is ráirányították a figyelmet. „Egy méhecskének ahhoz, hogy egy kiló akácméznek való nektárt gyűjtsön, húszezerszer kellene kirepülnie a kaptárból, ráadásul nagyon rövid idő alatt, hiszen a virágok rendszerint pár nap után lehullanak. Ez lehetetlen feladat lenne, ha nem dolgoznának a méhek a családon belül rendkívül összehangolt módon és csapatban. Elosszák a feladatokat, így viszont nem csak egy, hanem több tíz kilónyi mézet is képesek termelni viszonylag rövid idő alatt. Tehát szervezettségüknek, összefogásuknak köszönhetően a méhek hatalmas, lehetetlennek tűnő teljesítményekre képesek” – magyarázta az előadásra gyűlt osztályközösségeknek Boda László.

IMG_9202

Az április 4-dikén, Szatmárnémetiben indult természetismereti kampány célja, hogy az elemista gyermekek –az előkészítősöktől a negyedik osztályosokig – minél többet megtudjanak a méhek életéről, szerepéről, viselkedéséről, ezáltal megértsék a méhek védelmének és megbecsülésének szükségességét. A tanintézményekben zajló találkozók másik hangsúlyos célja, hogy a gyermekek megismerjék és megszeressék a mézet, illetve hasznos információkat szerezzenek azokról a kaptártermékekről – például a propoliszról –, amelyek rendszeres fogyasztása a gyermekeknek és a szüleiknek is az egészségét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét szolgálja. A kisdiákok azt is megtanulhatták, hogyan viselkedjenek, miként őrizzék meg nyugalmukat a méhek közelében, illetve – ha még is kaptak egy szúrást – oldalirányból hogyan távolítsák el a körmükkel, egyetlen apró, pöckölő mozdulattal a fullánkot.

IMG_9172

Szatmár megyében a Partiumi Falugazdász Hálózat képviselői Boda László méhész társaságában április 14-ig a megye hét nagy oktatási intézményébe terveznek eljutni, az alkalmakon összesen mintegy 600-700 kisdiáknak és pedagógusaiknak mutatva be a méhek csodálatos világát. A találkozók sorát a falugazdász-hálózat Szatmár után a Bihar és a Szilágy megyei oktatási intézményekre is szeretné kiterjeszteni, ami kapcsán a térségben tevékenykedő méhészek jelentkezését várják.

IMG_9182

Kiss Ferenc Attila, a Partiumi Falugazdász Hálózat Nagykároly térségi falugazdásza gyakorló, elkötelezett méhészként nem csak a mézet, hanem szakmaként a méhészetet, a méhekkel való foglalkozást is igyekszik megszerettetni a diákokkal, ennek érdekében a nagykárolyi piarista gimnázium négy diákjával közösen méhészeti szakkört alakítanak – jelentett be a Szatmár megyei falugazda. A májusban induló foglalkozás keretében a tanulók Kiss Attilától egy-egy méhcsaládot kapva sajátíthatják el a méhek gondozásának egész éves tudnivalóit, gyakorlatilag tavasztól betelelésig. A szakkörben résztvevő diákok a falugazdásztól nem csak egy-egy kaptárt és azzal együtt a gondjaikra bízott méhcsaládot, hanem – munkájuk, kitartásuk honoráriumaként – az illető méhcsaládok által termelt egész éves, a téli élelemszükségleten felül elvehető mézmennyiséget is ajándékba kapják. Őszintén kívánjuk, hogy a méhészeti szakkör nyomán a tanulók mézzel és a méhekkel, tudással és tapasztalattal, a partiumi méhésztársadalom pedig négy új fiatal méhésszel gyarapodjék.

IMG_9144

IMG_9147

IMG_9136

IMG_9095

Hírlevél 2024. március 12.
Segít a kormány a méhészeken is, akiket tönkretett az Ukrajnából érkező olcsó méz. Önkéntes lesz a mezőgazdasági földterületek részleges parlagon hagyása. Nyomon követnék a földterületek adás-vételét.
Otthonra talált a bor a Károlyi-kastélyban
Családok, baráti társaságok kedvelt találkozóhelyévé változott szombaton és vasárnap a nagykárolyi Károlyi-kastély kertjében kialakított borudvar. A Partiumi Falugazdász Hálózat „Bor a kastélyban” Borfesztiválja mindkét nap látogatók százait vonzotta.
Édesség helyett epret kaptak a gyermekek
A Partiumi Falugazdász Hálózat felhívására válaszolva közel 150 kilogrammnyi édes, zamatos földiepret ajándékoztak a nemzetközi gyermeknap alkalmából a Máltai Szeretetszolgálat legfiatalabb védenceinek a Szatmár megyei szamócatermesztő gazdák.
Cookie