×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Költségvetéstervezet: nincs pénz az aszálykárokra

2021.02.14 - 21:07
26 milliárd lejből gazdálkodhat idén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Ez az összeg 10,38 százalékkal több, mint az előző évi, a gazdaszervezetek szerint azonban számos fontos dologra nem jut belőle, köztük az aszálykárok fedezésére sem.

 

A 18 minisztérium közül, a munkaügyi, a pénzügyi valamint a oktatásügyi tárcák után a mezőgazdasági minisztérium kapja a legtöbb pénzt a központi költségvetésből – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján közzétett költségvetési tervezetből. Az Adrian Oros által vezetett kabinet 26 milliárd lejből gazdálkodhat idén, ami 10,38 százalékkal több, mint az előző évi. Emellett és 38 milliárd 305 millió lejes kötelezettségvállalási hitel is szaktárca rendelkezésére áll. Ha részletesebben megnézzük a büdzsé-tervezet mezőgazdaságra vonatkozó részét, kiderül, hogy drasztikusan csökkent a gazdák támogatására szánt összeg, 2.299.605.000 lejről 1.178.963.000 lejre. Emellett az is világosan látszik, hogy az aszálykárok megtérítésére nem különítettek el összegeket. Florin Cîțu miniszterelnök azt mondta, az idei költségvetés sarokszámai nem engedik meg ezt. A gazdaszervezetek tüntetéseket helyeztek kilátásba és azt nehezményezik, hogy a tanügyminisztérium helyett a szaktárca költségvetéséből biztosítanak 15 millió lejt a mezőgazdasági profilú iskolák működésére.

Hírlevél 2023. június 4.
Támogatásban részesülhetnek az aszálykárt elszenvedett gazdák, miközben az idei kilátások sem kedvezők: a romániai szántóföldek harmadát veszélyezteti aszályosodás vagy akár elsivatagosodás.
Hírlevél 2022. szeptember 29.
Energetikai árplafon bevezetését sürgetik a gazdálkodók, közben műtrágyaválság is fenyeget, amit mindenképpen kezelni kell. Csökkenteni kell az élelmiszer-pazarlást, a mezőgazdasági miniszter szerint Románia ebben jó úton halad. Átlátszó napelem jelentheti az üvegházak energiaellátásának jövőjét. Az idei aszályos nyárról és a szárazság következményeiről készült riportfilm, melyet hírlevelünk olvasói könnyen elérhetnek.
Hírlevél 2022. augusztus 10.
A paradicsom-termesztési támogatás kifizetésének örülhetnek a gazdák és kiderült: október 16-tól folyósítják a területalapú támogatás előleg-összegeit. Gyengébb lesz a Romániai búzatermés a tavalyinál, de a mezőgazdasági miniszter szerint aggodalomra nincs ok. Hírlevelünkből kiderül az is, hogy hányféle genetikailag módosított növény engedélyezett az EU-ban.
Cookie