Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek
Két napra a Kossuth-kertbe költözött a vidéki élet
2024.09.05 - 16:02
Megosztás:
Újabb sikeres rendezvényen van túl a Partiumi Falugazdász Hálózat: ez alkalommal a Szatmári Magyar Gazdák Egyesületével közösen szervezték meg a Vidék a városban ötödik kiadását.
Szombaton és vasárnap a Kossuth kertbe költözött a vidék, annak minden szépségével, hogy közelebb hozza a városi gyerekekhez a vidéki mindennapokat. Emellett hagyományos mesterségekkel is megismerkedhettek az érdeklődők, de rengeteg egyéb program is várta a család apraját-nagyját.
„Ma már nem egyértelmű a gyerekeknek, hogy a tejet a tehén adja, sokan csak ritkán látnak tyúkokat vagy kecskét – ezért is szervezzük immár ötödik éve a Vidék a városban rendezvényt. Fontosnak tartom, hogy megmutassuk a gyerekeknek a vidéki élet szépségeit, és megtanítsuk nekik a vidéken élők munkájának, hagyományainak tiszteletét” – mondja Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora.
A legnagyobb népszerűségnek az állatsimogató örvendett, ahol nyuszikat kényeztethettek a gyerekek. Mellette a Szatmár Megyei Kisállattenyésztő Egyesület kiállításán rengeteg háziállat várta az érdeklődő tekinteteket: fajtatiszta, különleges tyúkok, nyulak, galambok – sőt, papagájok is színesítették a kiállítást. Ráadásul a tulajdonosok nagyon kedvesen meséltek az állatokról, azok tartásáról. Közel ide karámokban várta szamár, tehén borjával, kecske, juhok és láma, hogy egy kis simogatást, maréknyi füvet kapjanak a rendezvényre kilátogatóktól.
Sokan megálltak a szilvalekvárfőzésnél is, sőt, vásároltak is a frissen, hagyományos módszerrel készített szilvaízből. Akinek a lekvárkóstolás meghozta az étvágyát, az sem maradt sokáig éhen, hiszen strudli és lacikonyhás finomságok is segítettek a pocak megtöltésében.
Az állatsimogató szomszédságában egy kicsit vadabb állat, egy rodeóbika várta a legügyesebbeket, a közelben tartott rendszeresen bemutatót egy kovács, a Borókagyökér Hagyományőrző Egyesület népi játszóterén pedig fazekas-bemutatót is tartottak. A szatmári Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei számos kézműves foglalkozással és játékkal várták a kicsiket.
Népszerű volt a lovaskocsizás is a Kossuth-kertben, most több fogat, köztük pónifogat is várta a gyerekeket.
A színpadon mindkét nap délutánján néptánccsoportok ropták a táncot. A szombati napot az Insect paródiazenekar fellépése zárta, vasárnap Dj. Szatmári és Szakos Andi tartottak retró-bulit. Mindkét fellépőt sok érdeklődő fogadta, még vasárnap este is sokan buliztak, megfeledkezve a következő munkanap nehézségeiről.
A Vidék a városban rendezvény programjában a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata is szerepelt. A Lúdas Matyi című bábelőadásuk olyan vásári játék volt, mely illeszkedett a helyszín és a rendezvény hangulatához – a nézőtér pedig megtelt kicsikkel, akik közül néhányan az előadás szereplőivé is váltak.
„Azzal szembesülünk, hogy egyre több vidéki is részt vesz a rendezvényünkön. Sajnos a falvakban egyre kisebb az állatállomány, kevesen űzik már a hagyományos mesterségeket. Bízunk abban, hogy ez a tendencia változni fog és megáll a falvak elnéptelenedésének folyamata” – mondja Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője.
A rendezvény a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jött létre.
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében.
A minőségi borok és a kulturált borfogyasztás állt a középpontjában annak a rendezvénynek, amelyet a hétvégén Érmihályfalván, a Gödör Rendezvényházban tartottak.
Február 3-án, délután a Szatmár megyei Lázáriba érkezik Vincze Loránt, európai parlamenti képviselő és a Partiumi Falugazdász Hálózat közös szervezésű, mezőgazdasági támogatásokról és pályázati lehetőségekről szóló tájékoztató karavánja.