×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Agrárminiszteri elismerés a falugazdászoknak Napkoron

2021.11.29 - 15:01
Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere is felkereste és elismerésben részesítette a Partiumi Falugazdász Hálózat napkori böllérversenyen résztvevő csapatát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen közel húsz éves múltra tekint vissza a Szent András Napi Disznóvágás és Pálinkamustra. Szatmár megyében hat éve szerveznek hasonló, jó hangulatú böllérversenyeket.

A Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar és Szatmár megyei falugazdái is részt vettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor településen közel húsz éves múltra visszatekintő, Szent András Napi Disznóvágás és Pálinkamustra elnevezésű rendezvényen.

A november 27-i megmérettetésre benevezető csapatok munkakedvét és a látogatók jó hangulatát a délelőtti hűvös, fagypont körüli hőmérséklet sem rontotta: a jóféle párlatoknak köszönhetően nem csorbult a hentesek kése, a szorgos kezeknek hála pedig a déli órákra már egymás után sorakoztak a csapatok – és a főzeteiket elbíráló zsűri – asztalán a disznóhúsból és -belsőségekből készített friss ételek.

A frissen töltött, tíz méter hosszan felaggatott kolbászok látványa is egyedi volt: Napkoron egy napra valóban kolbászból lett a kerítés.

A partiumi falugazdászok – ahogy az térségünkben a hagyományos disznóvágáshoz illik – reggelire fokhagymás pirítós zsíros kenyérrel és forralt borral várták a vendégeket, amit később velővel elegyített rántottával egészítettek ki.

A helyben készített ebédet a húst nem csak nyomokban tartalmazó toroskáposzta, valamint savanyúsággal kínált ropogós szalonna-szeletek párosa alkotta, amelyeknek nem csak az illata, hanem erdélyi fatányéros tálalása is messziről vonzotta a kíváncsiskodó tekinteteket.

A partiumi falugazdászok népes napkori csapatát és főzőstandját Nagy István magyar agrárminiszter is felkereste. A tárcavezető előbb kézfogással, majd a partiumi „zöldkötényesekkel” közös csoportképpel is kifejezte elismerését a böllérversenyen résztvevő falugazdászoknak. Külön köszönetet mondott a részvételért Magyar Lóránd parlamenti képviselőnek, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátorának, aki élőben követte a megmérettetésre nevező falugazdász-csapat tevékenységét. (Nagy István agrárminiszter exkluzív interjút is adott honlapunknak, amit hamarosan a partiumigazda.ro-n olvashatnak.)

„Öröm, hogy itt lehettünk. Fontos, hogy testvéri kapcsolatok alakítsunk ki a határ másik oldalán, Magyarországon élő gazdatársadalommal is. Erre jó lehetőség volt a napkori böllérverseny, ahol a falugazdász-csapatunk szinte teljes létszámával jelen voltunk. Azt gondolom, jó és élő kapcsolatunk van az anyaországi gazdákkal, tovább kell mennünk ezen az úton, hogy összefogva, a határokat átlépve együtt tudjunk cselekedni, gondolkodni. Együtt tudjunk örvendeni a jó minőségű magyar termékeknek” – hangsúlyozta a rendezvényen Magyar Lóránd.

Elmondta: Szatmár megyében immár hat éve szerveznek hasonló, jó hangulatú böllérversenyeket. „Ezek a rendezvények azért vannak, hogy megmutassuk az értékeinket, megmutassuk a jó minőségű helyi termékeinket, amiket vásárolva a fogyasztók tudatosan támogatni tudják a magyar gazdatársadalmat” – szögezte le a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora.

Hírlevél 2023. december 8.
Megemelték a fokhagymatermesztők támogatására elkülönített keretösszeget. Állatvédők követelik a ketrecek használatának betiltását. Lehet értékesíteni a háznál nevelt sertéseket - nyugtat meg mindenkit a miniszter.
Hírlevél 2023. november 26.
Kedvezményes, fix kamatozású hitelhez juthatnak a gazdák. Egyre kevesebb a tehén Romániában, ráadásul az állatok tejtermelésben is gyengék. A rovarirtószerek csökkentése ellen szavazott az Európai Parlament.
Hírlevél 2023. november 16.
Szél- és napenergia termelésére pályázhatnak a gazdaságok. Az Európai únióban egyre több ország tiltja a szintetikus húsok forgalmazását. Alacsony a borgonya iránti kereslet, megváltoztak a vásárlói szokások.
Cookie