×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

A digitalizáció a gazdák munkáját is könnyíti

2022.11.15 - 17:43
A Partiumi Falugazdász Hálózat három falugazdásza is részt vett a november 9-11. között Mosonmagyaróváron szervezett nemzetközi i2connect Interaktív Innovációs Konferencián és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Képzésen.

A Szécsényi Egyetem, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve magyarországi Ökológiai Kutató Intézet (ÖMKI) közös szervezésű rendezvényén a Partiumi Falugazdász Hálózatot Szatmár megyéből Kovács Ottó és Szabó Tímea, Szilágy megyéből pedig Somogyi Zalán falugazdász képviselte. A tanácskozáson 18 ország, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UN) küldöttei vettek részt.

Az első napon bemutatták az I2connekt projektet, kitérve a megvalósítás lépéseire és az innovációs eredményekre. Szó esett olyan szociális és technológiai, illetve a stressz és a nyomás által kiváltott pszihés gondokról, problémákról, mellyel a világon rengeteg gazda kénytelen szembenézni. A projekten keresztül a konferencia résztvevői ezekre a gazdákat nyomasztó problémákra törekedtek megoldásokat találni. Az előadást az írországi Mezőgazdasági és Élelmiszerkutató Intézet képviselője, Tom Kelly tartotta. Általa betekintést nyerhettünk az AKIS névre keresztelt mezőgazdasági tudományos és innovációs rendszerbe.

moson.jpeg

Papócsi László Gábor, az ÖMKI képviselője a magyarországi szürkemarha állomány helyzetéről beszélt, bemutatva az egyedeken használt új okos fülszámokat is. Az okos fülszámok segítségével nem csupán nyilvántartják, hanem a legelőn tartózkodó egyedek pontos helyzetét is meghatározzák, de az állat hőmérsékletéről, a megtett távolságról és még sok egyébről hasznos információkat kapnak. A szakember ezzel is a digitalizáció és innováció fontosságára mutatott rá az állattenyésztési ágazaton belül.
A konferencia második napja Tom Kelly által irányított interakciós csoportépítő képzéssel kezdődött, melyen Somogyi Zalán falugazdász-kollegánk vett részt. Itt betekintést nyert azokra a gondokra, amelyekkel a termelői szövetségekben lévő gazdák néznek szembe a pályázatok lebonyolítása során. Ezzel párhuzamosan Szabó Timea és Kovács Ottó a „Szaktanácsadók szerepe az interaktív innovációban” című előadás-panelt követte.

moson1.jpeg

A mosonmagyaróvári rendezvényt Jakab István, a MAGOSZ elnöke is megtisztelte jelenlétével. Köszöntőjében kiemelte az anyaországi és a külhoni falugazdászok szerepét abban, hogy a digitalizációs eszközöket és a mezőgazdaságban használt innovációs módszereket és technológiákat minél több gazda megismerje és hatékonyan alkalmazza. A NAK képviseletében Jakab Ágnes tartott előadást. A szakember felkért minden falugazdászt és szaktanácsadót, hogy regisztráljanak az európai szaktanácsadók adatbázisába, ezáltal olyan tudás és esettanulmányi halmazhoz férve hozzá, ami könnyebbé teheti a gazdákkal a mindennapi munkát. Fontosnak tartja, hogy mind a falugazdászok, mind a gazdálkodók minél nagyobb számban képviseltessék magukat a Digitális Agrárakadémia képzésein, bővítve ezáltal is szaktudásukat.

moson3

Lantos Gergely, az Agrárminisztérium képviseletében az új Közös Agrár Politika (KAP) lehetőségeiről beszélt.

A konferencián bemutatták az i2connect projekttel kifejlesztett Európai Digitális Innovációs Hubot, mely a falugazdászok számára is elérhető tudástár és innovációs rendszerek összesítője. A falugazdászoknak lehetősége nyílt terepszemlét tartani a Széchényi István Mezőgazdasági Egyetem kutató-gazdaságában, ahol dr. Vona Viktória tápanyag gazdálkodási és földtani szakértő diákjaival közösen tartott bemutatót a mezőgazdasági robotokról és drónokról, illetve a talajtani felmérésekről, mintavételezésről a modern digitális eszközökkel. Az érdeklődők természetesen ki is próbálhatták ezeket az innovációs szerkezeteket.

A konferencia zárónapján a mezőgazdasági törvényhozó szervekről tartott előadást Jos Verstegen professzor, a Wangeningen Egyetem tanára, rámutatva, mennyire fontos, hogy a gazdák és a szakemberek tudják a törvényeket a javukra fordítani. Fontosnak nevezte a szaktanácsadók szerepét is, akik szócsövek a gazdák és a törvényhozó szervek felé. A találkozón 18 ország szaktanácsadói megosztották egymással a tapasztalataikat.

moson2.jpeg
Új üzleti kapcsolatok segítik a szatmári borászok fejlődését
Hasznos partneri kapcsolatok kialakításának lehetőségét kínálta bortermelők számára a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szatmárnémeti regionális képviselete és a Partiumi Falugazdász Hálózat által szervezett borászati konferencia, melynek helyszíne Krasznabéltek volt.
Fiatalok nélkül nincs vidék-jövő
A vidéki településeken élő fiatalokat csak akkor lehet szülőföldjükön, a vidéki környezetben tartani, ha nem csupán megértjük, hanem következetes politikák és célirányos beavatkozások révén meg is szüntetjük az elvándorlás okait – állítják egybehangzóan a szakemberek a Rebuild projekt magyarországi, a Tolna vármegyei Györköny településen március 30. és április 3. között tartott találkozóján, amin a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársa is jelen van.
A mezőgazdaságban is elengedhetetlen a modernizáció
A hétvégén Szatmárnémetiben tartott Agro Expóból a Partiumi Falugazdász Hálózat tagjai is kivették a részüket: az elmúlt évhez hasonlóan most is érdekfeszítő és aktuális, mezőgazdasággal kapcsolatos témák álltak az általuk szervezett konferencia középpontjában.
Cookie