×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Zöldség-gyümölcs a rászorulóknak

2022.11.15 - 17:47
Számos Szatmár megyei gazda válaszolt a szatmári falugazdászok felhívására és adakoztak zöldséget, gyümölcsöt, mézet vagy éppen lekvárt a rászorulóknak. Az adományokat pedig november 13-án adták át a falugazdászok Magyar Lóránd, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora és Kovács Szabolcs szervezeti vezető kíséretében a Máltai Szeretetszolgálat szatmári önkénteseinek.

Ez volt a harmadik alkalom, amikor a falugazdászok által a szegények világnapja kapcsán szervezett gyűjtést követően a „máltaisok” segédkeznek az adományok célba juttatásában.

„A vidéki ember mindig igyekszik segíteni, akár világjárványról, akár háborús menekültek, vagy rászorulók támogatásáról van szó. A szatmári gazdák az első hívó szóra reagálnak, így történt, amikor az első segélyszállítmányok indultak útnak Kárpátaljára és így történt most is, amikor a szatmári bajba jutottakról, nehéz körülmények között élőkről van szó”.

Annak ellenére, hogy az aszály miatt egy igazán nehéz mezőgazdasági éven vannak túl, és a magas energiaárak is nehezítették a munkájukat, a Szatmár megyei gazdák szép számban csatlakoztak a kezdeményezéshez. A falugazdászok pedig remélik, hogy általános gyakorlattá válik a 20. század elején gyakori szokás, hogy a felesleget a gazdák a szegényeknek ajánlják fel.
Mint Kovács Szabolcstól megtudtuk, ugyan egyre több gonddal kell szembenézniük a gazdálkodóknak, az adományozók köre folyamatosan nő, és nem csak a szegények világnapja kapcsán tartott gyűjtés, hanem a Magyarok Kenyere – Egymillió búzaszem program kapcsán is.

czl-0229.JPG

Az adományokat a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti Szervezetének önkéntesei vették át, azokat pedig nagycsaládosokhoz, egyedülállókhoz és különböző intézményekhez – a Védett házhoz és több idősotthonhoz és gyermekotthonhoz - juttatják el. Ez pedig kevéssel az átvételt követően meg is történt, a segélyszervezet 25 órás jótékonysági maratonja részeként. A szegények világnapja alkalmából nem először szerveztek jótékonysági maratont, ami most 24 óráról 25 órára bővült, utalva a szervezet 25 éves fennállására, amit az elmúlt napokban szentmisével és kopjafa-állítással is megünnepeltek. 

maltai5.JPG

„Gyerekek, fiatalok, középkorúak és idősek is részt vettek a maratonon. Minden korosztály együtt dolgozott, egyebek mellett ételt készítettünk idős- és gyermekotthonoknak, vacsorát főztünk a hajléktalanszálló lakóinak” – tudtuk meg Hegedüs Gergőtől, a szatmárnémeti szervezet vezetőjétől.

maltai2-1.JPG
maltai4.JPG
maltai1-1.JPG

 

Bihar megyében is kiosztották a gazdák adományait
A Bihar megyében működő gyermekotthonokba is megérkeztek a zöldséggel és gyümölccsel megtöltött zsákok, ládák, adománycsomagok a szegények világnapja alkalmából.
Szegények világnapja: Szatmár megyében célba értek az adományok
Célba értek a Szatmár megyei gazdálkodók zöldség- és gyümölcsadományai a szegénynek világnapján. A Partiumi Falugazdász Hálózat a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy eljuttasák a felajánlott idényzöldségeket és gyümölcsöket a nélkülőző gyermekek, családok számára.
Bőkezűen adakoztak a szilágysági termelők
A segítőszándékú szilágysági gazdák jóvoltából káposztával, hagymával, burgonyával és egyéb idényzöldségekkel, gyümölcsökkel teli zsákokat, ládákat adhattak át a Partiumi Falugazdász Hálózat szilágysági falugazdászai a zsoboki gyermekotthonnak.
Cookie