×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Tizenegy romániai élőállat-szállító hajó vesztegel a Szuezi csatornán

2021.03.28 - 14:03
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság tájékoztatása szerint 11 romániai teherszállító hajó 130 ezer juhval veszetegel a Szuezi-csatorna bejáratánál, miután napok óta nem sikerül kiszabadítani a csatornát keresztben elzáró Ever Given teherhajót.

Az ANSVSA szombati közleményében arról tájékoztat, hogy a helyzet kivizsgálására válságbizottságot alakítottak ki. Közölte: a szállítók szerint elég élelem és víz van a hajók fedélzetén, hiszen a kiszámolt, szükséges élelmiszer-adagot mindig megemelik mintegy 25 százalékkal a biztonság érdekében. Az állatok egyelőre nincsenek veszélyben, de ha az Ever Given kiszabadításához a fedélzetén szállított konténerek eltávolítása szükséges, akkor a munkálatok hetekig tarthatnak, így az élőállat-szállító hajók más útvonalat kell majd keressenek a célba jutásra. A késés miatt felmerülő problémák közül a legsúlyosabb a takarmány és a víz biztosítása, valamint az, hogy nem tudnak megszabadulni a felhalmozódó ürüléktől és az esetlegesen elhulló állatoktól. Nagy-Britannia és Spanyolország után egyébként Románia a harmadik legnagyobb juhtenyésztő ország Európában és egyben a legnagyobb exportőr is. Évente több mint 2 millió egyedet szállítanak innen elsősorban Jordániába, Líbiába és Libanonba valamint az Arab Emirátusokba.

 

Az Ever Given nevű, panamai bejegyzésű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna déli végének közelében, egy szűk szakaszon, ahol egyszerre csak egy irányban közlekedhetnek a hajók. A balesetet az üzemeltető Soei Kiszen japán cég szerint az erős szél okozta. Szombatra sikerült kiszabadítani az üledékből a hajó farát és kormánylapátját. A hajó orrának környékéről is már elkotortak mintegy 20 ezer tonna homokot, amely azonban még kevés. Ezenkívül a hajóból már kiszivattyúztak 9000 tonna ballasztvizet. További, nagyobb vontatóhajókat vártak a helyszínre vasárnap hajnalra, és arra számítanak, hogy vasárnap fél méterrel magasabb lesz a dagály, ami szintén segíthet. Abban bíznak, hogy legkésőbb a jövő hét közepére sikerül kiszabadítani a hajót.

Címkék:
#állatok
Vidék a városban - harmadszor Szatmárnémetiben
Harmadik alkalommal rendezik meg a „Vidék a városban” rendezvényt szeptember 10-én és 11-én, amikor két napra mezőgépeivel, állataival, ízeivel, szokásaival, népi hagyományaival ismét Szatmárnémeti zöld szívébe, a Kossuth-kertbe költözik a vidéki élet.
Cookie