×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Szárnyait bontogatja a Szilágysági termék mozgalom

2022.01.21 - 19:11
A helyi termelőket összefogó Szatmári Termék védjegy mintájára közös brand alatt jelennének meg és a vásárokon, kiállításokon öregbítenék térségük jó hírét a Szilágy megyei mezőgazdasági termelők és kézművesek. A napokban három találkozón is a Szilágysági termék védjegy létrehozása volt a főtéma.

A Partiumi Falugazdász Hálózatot működtető Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület ösztönzésére január 19-én és 20-án, három Szilágy megyei településen – Kárászteleken, Krasznán és Szilágycsehen – találkoztak a helyi gazdák és az egyesület képviselői, annak érdekében, hogy megbeszéljék és összhangba hozzák a közös, Szilágysági termék védjegy bevezetésével és használatával járó tennivalókat.

syilag

A Partiumi Falugazdász Hálózat Szilágy megyei falugazdái által szervezett találkozókon olyan Szatmár megyei termelők is részt vettek, akik méhészeti, zöldség-gyümölcs, vagy épp kézműves termékeiket Szatmár termék védjegy alatt kínálják a vásárlóknak, így első kézből osztották meg tapasztalataikat arról, hogy a közösen használt termékvédjegy milyen módon és mértékben segíti tevékenységüket, munkájukat, legyen szó bár értékesítésről, reklámról, termékeik népszerűsítéséről, vagy a kiállításokon, vásárokon való ingyenes részvételről.

syilagz2

„A Szatmár-termékek mintájára szeretnénk létrehozni a Szilágysági termékek védjegyét, aminek célja a helyi termelők és mezőgazdasági, élelmiszeripari, kézműves termékeik népszerűsítése. A Szilágy megyei falugazdász kollégáink az első találkozókra olyan termelőket, mezőgazdasági vállalkozókat és kézműveseket hívtak meg, akik csatlakoznának a helyi termékes mozgalomhoz, és akikkel elindíthatnánk a brand-építési folyamatot.” – hangsúlyozta Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője. Hozzátette: a három szilágysági találkozón – szép számban – összesen mintegy hetven térségbeli termelő vett részt, ráadásul közülük többen is rendszeres résztvevői a piacoknak, vásárokat. Foglalkozás, agrártevékenység is terén nagyfokú változatosságot mutattak: a résztvevők között szép számban akadtak méhészek, kézművesek, de olyan vállalkozó is volt, aki bodzatermelésre szakosodott. A meghívottak a gazdáknak bemutatták a Szatmár termék mozgalom történetét, létrejöttét, működését is: a legnagyobb figyelem mégis a termelők személyes tapasztalatain alapuló beszámolóit övezte.

syilagz3

„A találkozókon a Szatmári Termék mozgalomhoz csatlakozott termelők is elmondták tapasztalataikat, a védjegy használatából eredő hasznokat, előnyöket. Beszámoltak a rendszeres és az időszakosan szervezett vásárokról, a hazai és a nemzetközi kiállításokon való bemutatkozási lehetőségekről. Arról, hogy ez vállalkozásaik számára milyen reklámerőt jelent. Azzal, hogy ezeken a vásárokon csakis helyi termelők vehetnek részt, a termelők között is családias hangulat alakult ki, ráadásul a vásárlóknak is kialakult az a szegmense, akik tudatosan a helyi, minőségi alapanyagokat, vagy a helyi alapanyagokból készített termékeket részesítik előnyben. Értékelik a helyi termelők erőfeszítéseit, épp ezért nem a nagyáruházak olcsó, silány minőségű termékeit válasszák” – tette hozzá Kovács Szabolcs.

A szilágysági termelők tájékoztatását és a Szilágysági termék védjegy létrehozását szolgáló találkozó-sorozat hamarosan újabb helyszíneken folytatódik. Azok a termelők, akik érdeklődnek a brand-használati lehetőség iránt, kérdéseikkel vagy a találkozókon való részvételi igényükkel bátran keressék a Partiumi Falugazdász Hálózat Szilágy megyei falugazdászait. Szilágysomlyó és Szilágynagyfalu vonzáskörzetében Bákai-Dóra Gabriellát a 0735-502.304-es telefonszámon, Bálint Rozáliát Zsibó és Szilágycseh térségében a 0740-308.596-os számon, Sütő Attilát, a Kraszna, Szilágyperecsen és Kémer vonzáskörzetéért felelős falugazdászt pedig a 0735-500.322-es telefonszámon érhetik el az érdeklődők.

Hírlevél 2024. március 25.
Új támogatást dolgoztak ki a romániai juhtenyésztők számára, Argentínában pedig már a klímasemleges szarvasmarhákon dolgoznak. Nyártól teljes gőzzel üzemel majd az Azomures műtrágyagyár.
Hírlevél 2024. február 07.
Számos metszésbemutatót és gazdatalálkozót tartanak a falugazdászok a következő napokban. Az újfajta Limonádéalmáról, a több kilométeres rekord-hosszúságú kolbászról is olvashat hírlevelünkben. Jó hírekkel is szolgálunk a romániai gazdáknak.
Indul a III. RibON Ribizlibor Verseny
A falugazdászok az idei évben is segítenek a nevezésben és a minták célba juttatásában. Nevezési határidő: 2024. január 31.
Cookie