Palántanevelés - hasznos tanácsok mindenkinek

Fontos a palánta minősége, mivel ez jelentősen meghatározza a termesztés sikerességét. A túl fiatal vagy elöregedett növényeket nem ajánlott kiültetni. Tehát a palántaneveléshez a magvetés ideje, valamint a megfelelő klimatikus tényezők biztosítása palántakorban már szinte fél sikert adhat a termesztőknek.

A magvetés időpontját a kiültetési időpontjától visszafelé számoljuk, figyelembe véve a palántanevelés várható időtartalmát. Ez függ az adott faj hőigényétől, az adott termesztő létesítménytől, és a kiültetés időpontjától. A hajtatáshoz szükséges palánták előállítása 1-6 héttel hosszabb, mint a szántóföldi kiültetésre tervezett növényeké. Ennek alapvető oka, hogy a termesztő berendezésben erősebb palántákat kell kiültetni a gyengébb fény viszonyok miatt, valamint ennél a módszernél elsőként szaporító tálcába vetünk, majd tűzdeljük. Minél korábbi kiültetést tervezünk, annál hosszabb idő kell a palánták előállításához.

Palántanevelési módok

Földlabdás palántanevelés: a palánták gyökere a termesztő közeggel együtt fejlődik, ezzel együtt történik a kiültetés, ezáltal lerövidül a kiültetés utáni regenerációs idő. Ennek típusai: a tálcás, a tápkockás és a cserepes. Tálcás palántanevelés lényege, hogy a magot a palántafölddel töltött műanyag tálcákba vetik, és kiültetésig abban nevelik. Előnye, hogy egyszerűbb mozgatni és szállítani, de hátrányt jelent a növekedés során szükséges szétrakás. Tápkockás és cserepes palántanevelés esetén a növényeket egyesével helyezzük el. Ez a legdrágább módszer, mivel hosszú a nevelési idő, de könnyebben megoldható a szétrakás, ezáltal fejlettebb palánták ültethetők ki és kevesebb idő telik el a terméshozásig. Az alkalmazott tápkocka és cserép mérete annál nagyobb minél korábbi a kiültetés időpontja.

Tűzdelésnek vagy pikírozásnak nevezzük azt a műveletet, melynek során a szaporító tálcában sűrűn elvetett növényeket szikleveles, vagy 1-2 lombleveles állapotban átültetjük palántanevelő tápkockába, cserépbe vagy kőzetgyapotba további nevelés céljából. A művelet előnye, hogy kis felület fűtése mellet nagyszámú növény igényét tudjuk kielégíteni a kezdeti fejlődés időszakában. Hátránya a nagy kézimunkaigény, illetve a főgyökér elszakadása.

Ápolási munkák

Hőszabályozás: ennek keretében a fűtés és szellőztetés a legfontosabb művelet. Különös odafigyelést érdemelnek a növények szikleveles korban, mert, ha a csírázáshoz szükséges hőmérséklet megőrzése a növények megnyúlását eredményezi.

Fényszabályozás: a téli palántanevelés időszakában ezt akár pótvilágítással is biztosíthatjuk. Ezt a műveletet csak nagyobb palántanevelésre szakosodott üzemeknél tekinthetjük gazdaságosnak. Nyáron a túlzott besugárzás ellen kell védekezni árnyékolással, meszeléssel vagy rashel hálóval.

A víz- és a páratartalom szabályozásához kisebb adagú, gyakori öntözés szükséges, amely tálcás palántáknál különös odafigyelést igényel. Tápanyag pótlásnál ki kell emelni a tápoldatozást, amely foszfor túlsúlyos, 0,1-0,2%-os oldatot jelent.

Palánták szétrakása: főként a burgonyafélékhez és kabakosokhoz tartozó fajok esetén alkalmazzák, melynek célja az önárnyékolás okozta megnyúlás elkerülése. Ez a művelet többször is elvégezhető.

Edzés: a palánták edzése kiültetés előtt lehetővé teszi a növények könnyebb alkalmazkodását az új környezetben. Ezt többnyire csak szabadföldi termesztésnél alkalmazzák.
Növényvédelem: fokozott odafigyelést igényel már a palánta korban is, mert nagy az állománysűrűség, így nagyobb a gombás megbetegedések kialakulásának veszélye. Amennyiben valamilyen megbetegedést tapasztalunk alapos fertőtlenítést kell végezni a szaporító házban és valamennyi palántával érintkező eszköznél.

Kiültetés

A palánták kiültetésének időpontját a növény hőigénye és a termesztő berendezés – fóliasátor, üvegház, szabadföld – fűtési szintje határozza meg, de lényegesek a piaci viszonyok is. A palánták kiültetését általában kézzel végezzük.

Az ültetés mélysége növényfaj függő, de többnyire úgy határozzuk meg, hogy a földlabda a talaj felszínére vagy kicsit lejjebb kerüljön. Salátánál magas ültetést alkalmazzunk, hogy a képződő fej ne feküdjön a talajra, így az alsó levelek nem szennyeződnek, ennek köszönhetően betakarításnál kisebb a veszteség.

Gyakran használt mutató a tőszám, ami az egységnyi területre jutó növények számát jelenti. A tőszám növelésével nőhet a termésátlag, de csökkenhet a minőség, továbbá azon fajoknál, amelyeket a vegetatív részükért termesztjük, a koraiság csökkenhet.

Bákai Gabriella-Dóra, falugazdász

Felhasznált szakirodalom:
Takácsné Dr. Hajos Mária: Zöldséghajtatás