„Májusi eső aranyat ér! - mondta a paraszt, majd kiúszott a kukoricásból”

Az idei tavasz nem kímélte az ősszel vetett szántóföldi kultúrákat, a gabonaféléknek és a repcének hiányzott a téli hótakaró, a tavaszi fagyok viszont már kevésbé. Aztán jött az áprilisi szárazság, ami nem tett jót a repce virágzásnak, a termelők nem győztek permetezni a kártevő „bogarak” ellen, és közben esőért imádkoztak. Majd megjött a május és a várva várt aranyat érő májusi eső. Szatmárnémeti környékén 55 és 65 liter eső esett négyzetméterenként, ami nem is lett volna túl sok, ha nem követték volna a júniusi esőzések, helyenként 107 és 115 liter csapadék hullt négyzetméterenként. Ekkor kerültek elő az ekék, ásók, kapák, lapátok vízelvezető árkok kialakítása érdekében.

Az idei június az utóbbi hatvan év egyik legcsapadékosabb júniusának számít. Egy másik rekord már meg is dőlt ebben a hónapban: a romániai főmeteorológus közlése szerint júniusban eddig 62 rendkívüli időjárási jelenségre figyelmeztető ultra-rövidtávú (nowcasting) előrejelzést bocsátottak ki. „Ez is jól illusztrálja a júniusi időjárás szélsőségességét” – magyarázta a szakember.

Napjaink gyorsan változó, szélsőségesebbé váló időjárási viszonyai rávilágítanak arra, hogy milyen fontosak bizonyos régen alkalmazott, mára azonban elfeledett tevékenységek. Ezek közé tartozik a vízerózióval érintett és veszélyeztetett mezőgazdasági művelés alatt álló területek vízrendezésének megoldása is. Ez nem pusztán a sikeres növénytermesztés miatt elengedhetetlen – hiszen a növénytermesztés alapfeltétele a helyben meglévő, azaz erózió által el nem szállított humuszos termőréteg –, hanem a mezőgazdasági művelésű területek környezetében lévő lakóterületek épségének megőrzése szempontjából. Nem egy esetben ugyanis a magasabban fekvő, lejtős térszínen elhelyezkedő szántóföldek talaját a nagy intenzitású csapadék lemossa a környező, mélyebben fekvő utcákba, károsítva a lakóhelyeket és infrastruktúrát, veszélyeztetve az emberi egészséget, valamint anyagi károkat is előidézve.

A lehulló csapadékvíz általi erózió, lepusztulás és lemosódás kialakulásának okai összetettek. A természetföldrajzi tényezőkön túl az emberi tényezők is szerepet játszanak benne, kezdve mindjárt a haszonelvűséggel, azaz hogy a gazdálkodók a földjükből a lehető legtöbb hasznot termeljék ki. Ennek érdekében ugyanis minél kiterjedtebb területet vonnak művelésbe, mely sok esetben jár egykori árkok, füves és fás területek megszüntetésével, beszántásával és bevetésével. A birtokviszonyok átalakulása, a táblák közötti utak megszűnése, a változatos domborzati viszonyok, az éghajlatváltozás és a közgazdasági tényezők egyaránt közrejátszanak abban, hogy napjainkban egyre sűrűbben jelentkezik problémaként a mezőgazdasági területekről lemosódó talaj lakott területeken való károkozása. A vízrendezés a felszínen elfolyó, vagy a mélyben mozgó víz elvezetésének olyan módja, mely a területek termékenységét hivatott óvni.

Ez a tevékenység a kedvező vízgazdálkodási állapot megteremtéséből, valamint a káros vizek elleni védekezésből tevődik össze. Tágabb értelemben a vízrendezés fogalomkörébe tartoznak a folyószabályozások, valamint a belvizek elvezetésének megoldásai is.

A lejtős mezőgazdasági területek vízelvezetésének megoldása tehát a termőréteg helyben tartása, valamint ezen területrészek alatt elhelyezkedő lakott területek védelme szempontjából is szükségszerű. Elsődleges cél lenne a lejtős területeken történő vízlefolyás megelőzése: ez napjainkban nem könnyű feladat az egyre szélsőségesebbé és intenzívebbé váló csapadékhullás és a monokultúrás növénytermesztés adta körülmények között.

A kiemelten fontos megelőző tevékenységek közé soroljuk a megfelelően megválasztott művelési ágat, a megfelelő táblaméret kialakítását, a talajvédő művelési módok alkalmazását, valamint a jól összeállított vetésszerkezetet.

Ha a fentiek nem vezetnek kielégítő eredményre – illetve a már kialakult negatív helyzetet szeretnénk kezelni –, akkor érdemes műszaki beavatkozásokhoz folyamodni. A beavatkozások célja a csapadék lefolyási irányának és sebességének irányítása, a lefolyó víz hatásának mérséklése, illetve a már kialakult károk további növekedésének megakadályozása.

A vízelvezetést biztosító létesítmények lehetnek felszíniek (árkok) vagy felszín alattiak (talajcső rendszerek). Felszíni, árkos vízrendezést akkor indokolt alkalmazni, ha a vízkárokat kizárólag vagy nagyobbrészt a felszíni vizek (csapadék, mederből kilépő víz stb.) okozzák (Agrárágazat 2018).

A gazdák számára ebben az időszakban, a legfontosabb menteni a menthetőt, a termőföldekről minél gyorsabban levezetni a felesleges vizet, vízelvezető árkok kialakítása egy fejes ekével, és a már meglévő árkok karbantartása.

Kovács Ottó, falugazdász