×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírlevél

Hírlevél 2020. október 24.

2020.10.24 - 22:42
  • Megszavazták Brüsszelben a közös agrár­politika reformját – az Európai Parlament kép­viselői a 2022 utáni, hét évre szóló Közös Agrár­politika (KAP) reformjáról elfogadott állás­pontjukban kifejtik: csak a rugalmas, fenn­tartható és válság­biztos agrár­politika garan­tál­hatja, hogy a gazdál­kodók továbbra is bizto­sítani tudják a bizton­ságos élelmi­szer­ellátást az Európai Unió egé­szében. A mező­gazda­ságra fordított összeg az EU 2020-as költség­veté­sének 34,5 száza­lékát teszi ki, ez 58,12 milliárd eurót jelent. A KAP költség­veté­sének mintegy 70 százaléka hat-hét millió uniós gazdaság jöve­delmét támogatja. Az EP a vidék­fejlesztési források legalább 35 száza­lékát is külön­böző környe­zet­védelmi, illetve az ég­hajlat­változás ellen ható be­avat­kozá­sokra fordítaná. Kevesebb pénzt juttatna a nagy­üze­meknek, azonban több támo­gatást szeretne a kis­vállal­kozásoknak és a fiatal gazdál­kodóknak. Románia a Közös Agrár­politika kere­tében 20,5 milliárd eurót kap, ebből 13,5 milliárdot közvetlen kifize­tésekre, 365 millió eurót piac­támo­gatási intéz­kedé­sekre, 6,7 milliárd eurót pedig vidék­fejlesz­tésre. Részletek

  • A nemzeti kifize­tések legalább 4 száza­lékát a fiatal gazdáknak kell elkülö­níteni. Jelenleg ugyanis 57 év az unió gazdál­kodóinak átlag­életkora. A pén­teken meg­szava­zott, hét évre szóló Közös Agrár­politika elő­írásai értel­mében azok a fiatal gazdák (leg­feljebb 40 évesek), akik először kezdenek mező­gazdasági vállal­kozásba, 5 év helyett 7 évre kapnak úgy­nevezett kiegé­szítő támo­gatást. A vidék­fejlesztési feje­zetben a fiatal gazdák támo­gatása 70 000 euróról 100 000 euróra nő. A Par­lament külön nyoma­tékosítja azonban, hogy uniós támo­gatásban csak azok része­sül­hetnek, akik legalább mini­mális szintű mező­gazdasági tevé­keny­séget folytatnak. Auto­matikusan ki kell zárni azokat, akik repülő­tereket, vasút­társa­ságokat, víz­műveket, ingatlan­ügynök­ségeket, illetve állandó sport- és rekreációs területeket üzemel­tetnek. Jelenleg az Vidéki Beru­házások Finan­szírozási Ügynök­ségánek 6.1-es intézkedése rendelkezik a fiatalok vidéken való megtele­pedésének támoga­tásáról. Eszerint idén fiatal gazda a pályázat útján 40, illetve 50 ezer euró támogatást kérhetett a gazdaság SO-értékétől függően. Ezt két részletben folyósítják, a szerződés megkötése után a teljes összeg 75 száza­lékát, a második részletet pedig legtöbb három éven belül. Részletek

  • Módosította az Európai Parlament a szarvas­marha­tartóknak kínált átmeneti kiegészítő támoga­tások referen­cia­dátumát. A döntés értel­mében az évente folyósított támogatást a szarvas­marha­tartók nem arra az állomány­létszámra kapják, amely 2013-ban a birtokukban volt, hanem a 2018. június 1-jén a gazda­ságukban levőre. Csütör­tökön a Mező­gazdasági és Halászati Tanács ülésén Adrian Oros mező­gazdasági miniszter bolgár és litván hivatali kollégáival együtt tartóz­kodott a 2020 utáni közös agrár­politikára vonatkozó reform­csomaggal kapcsolatos szava­záson, amiért nem módosítottak a referencia­dátumon. 2019-ben 69,11 eurót kaptak állatonként a szarvas­marha­tartók, a Mező­gazdasági Kifizetési és Inter­venciós Ügynökség idénre nem állapította még meg a fejkvótát. Az évente folyósított támogatást a szarvas­marha­tartók mostanig arra az állomány­lét­számra kapták, mely 2013-ban a birtokukban volt, ám a refe­rencia­dátumhoz kötődő szarvas­marha-állomány sok gazdaság esetében mára már rég nem is létezik, vágó­hídra került – így a termelők érdem­telenül jutottak pénzhez –, miközben nem illethette magasabb hazai kiegészítő támogatás azokat az állat­tartókat, akik fejős- vagy hús­hasznú állomá­nyukat idő­közben jelen­tősen bővítették. A 2013-as referencia­dátumhoz kötött támogatási politikát a gazdál­kodók részéről is sok kritika érte. Részletek

  • Megejelent a Hivatalos Közlönyben a 2020-as mező­gazdasági össze­írásról szóló sürgősségi kormány­rendelet, amely a 2018. július 18-i 2018/1091/EU európai parlamenti és a tanácsi rendeletet ülteti gyakor­latba. Ez elő­írja, hogy a tagál­lamok gyűjtik és az Európai Unió intéz­ményeinek rendel­kezésére bocsátják a 2020-as, 2023-as és 2026-os referencia­évekre vonatkozó alapvető strukturális adatokat. A mező­gazdasági összeírás célja statisztikai adatok biztosítása az országos és európai mező­gazda­sági politikák meg­ala­pozá­sáhos és végre­hajtá­sához. A Hiva­talos Közlönyben megjelent sürgősségi kormány­rendelet értelmében a 2021. február 1-je és április 30-a közötti idő­szakban országos szinten végre­hajtják az általános mező­gazdasági összeírást Románia minden területi-közigaz­gatási egységében. Az összeírás elké­szítése, meg­szerve­zése és elvégzése az Országos Statisztikai Intézet, a Mező­gazdasági és Vidék­fejlesztési Minisz­térium valamint a Bel­ügy­minisz­térium feladata. Részletek

  • Elfogadta a képviselőház a 2020/130-as sürgősségi kormány­rendeletet törvény­erőre emelő tervezetet, amelynek értelmében – a járvány okozta válság enyhítése érdekében – forgó­tőke-támogatást kaphatnak az egyéni vállalkozók, a gazdasági tevékeny­séget folytató civil szervezetek és más szabad­foglalko­zásúak. Az olyan szolgál­tatások, mint a vásár-, rendezvény- és kiállítás-szervezés, belépnek a vissza nem térítendő külső forrá­sokból és az állami költség­vetés társ­finan­szíro­zásából támogatott beruházási területek közé. Az anyagi segítséget mikro­támoga­tások formájában kaphatják meg olyan egyéni vállalkozók, gazdasági tevé­kenységet végző civil szervezetek vagy kis- és közép­vállal­kozások, amelyek műkö­dését akadá­lyozták vagy lehetetlenné tették a szükség­állapotban és a veszély­helyzetben hozott intézkedések. Részletek

  • A Mező­gazdasági Kifizetési és Inter­venciós Ügynökség közle­ményben számol be arról, hogy befejezte a tavalyi évre járó élet­járadék kifizetését. A dokumentum szerint 46 750 000 lejt utaltak ki a 37 532 erre jogosult gazdának. Az APIA közlése szerint november 30-ig enge­délyezik a kifizetést azoknak az örökö­söknek is, akik október 15-ig a törvény által előírt módon benyúj­tották igény­lésüket a jogosultak 2019-es elhalá­lozásáig. A 247/2005-ös törvény értelmében ugyanis a mező­gazdasági élet­járadék folyósítása a kedvez­ményezett elhunytával megszűnik, és habár ez a jog nem örököl­hető, a halál pillana­tában érvényes élet­járadékot meg­kaphatják a hozzá­tartozói, amennyiben a határidó lejárta előtt benyúj­tották a kérést. A jóvá­hagyott, azonban különböző okok miatt vissza­utalt összegek a 2020. november 30-i határidő után számított 3 éven belül az APIA-nál igényel­hetők. Az élet­járadákot az állami költség­vetésből fizették ki. Részletek

  • A Szatmár megyei RMDSZ képviselő­listáját Magyar Lóránd vezeti, az újrázni készülő honatya egyik legfon­tosabb meg­valósí­tásának a Szatmári Termék véd­jegy­rendszer életbe léptetését tekinti. Az ő nevéhez kötődik az a jog­szabály is, amely fel­gyorsítja a vad­kár­rendezést, így minden gazdát időben kártérít az állam. A törvény, amelynek az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője volt az egyik kez­demé­nyezője, előírja, hogy a vadász­társaságok feladata a vadkárok meg­előzése, nem pedig a mező­gazda­ságban dolgozó személyeké, akik preventív mód­szereket alkalmaztak annak érdekében, hogy megelőzzék a bajt. A törvény módosítása értelmében a gazdák kötele­zett­ségei jelentős mértékben csökkentek, december 15-ig be kell takarí­taniuk a terményt, illetve értesí­teniük kell a vadász­társaságot, ha vadállatok jelentek meg gazdaságuk közelében. Részletek

  • December 31-ig fogadja a bejegyzett méhészetek kötelező, téli állomány­számra vonatkozó nyilat­kozatait az Állat­tenyésztési Ügynökség. Azok a bejegyzett méhészek, akik elmulasztják bejelenteni a télre felkészített méh­családok számát, jövőre nem részesül­hetnek olyan ágazati támo­gatá­sokban, amihez az Állat­tenyésztési Ügynökség igazolása szükséges. Ilyen például az idei, a kedvezőtlen tavaszi időjárás miatti több­let­kiadások részbeni kompen­zációjára felajánlott, méh­családon­kénti 25 lejes úgy­nevezett de minimis, azaz csekély összegű támogatás, amit a szak­hatóság nyilván­tartásában szereplő állomány­szám után folyó­sítottak a méhészeti azono­sítóval rendel­kezőknek. Azok a méhészek, akik már rendel­keznek azonosítóval, a megyei állat­tenyésztési ügynök­séghez online is elküld­hetik a kitöltött forma­nyomtatványt. Részletek

  • A kataszteri törvény módo­sítá­sáról döntött a szenátus plénuma, ahhoz azonban, hogy az államfő elé kerüljön kihirdetésre, a képviselő­háznak is meg kell szavaznia. Tánczos Barna, a javaslat egyik kezde­ménye­zője elmondt, az elmúlt négy évben sikerült a zseb­szerző­dések elismerése által tisztázni számos telek tulaj­don­jogát. A mó­dosítás a procedúra során felmerült újabb eseteket tisztázza, és az országos katasz­terezési program lezárása után is biztosítja a föld­tulaj­donosok számára azt a lehető­séget, hogy a telek­könyvbe beje­gyezzék a föld­használati jogukat. A szenátus mező­gazda­sági bizott­ságának alelnöke rámutatott: a telkek valós tulajdon­jogi helyzetét kell, hogy tükrözze a telek­könyv. A jog­szabály által előírt egy­szerű­sített eljárás mentén rendezhető lesz a vidéki birtokok tulajdon­joga, és a használati jog telek­könyvi tulaj­donná alakítható. Részletek
Cookie