Háztáji sertéstartás: milyen lesz a jövő?

Nicolae Ceaușescu látogatása egy Olt megyei sertésfarmon 1981-ben (Fotó: comunismulinromania.ro)

Az 1990-es években Románia sertésállománya igencsak gazdag volt. A falvakon, vidéken élő emberek többsége tartott otthon sertést. Nem volt ritka az olyan falusi gazdaság sem, ahol a sertések száma – malacokkal, kocákkal, hízókkal együtt – elérte vagy meghaladta a 100 egyedet is. Szegény volt az a ház, ahol nem volt legalább 2-4 koca. Mivel mindenki rendelkezett szántófölddel, amit legtöbbször maga művelt vagy saját részre műveltetett, ezért nem volt hiány a takarmányból. Ekkor még sok munkát végeztek el jószágokkal, kézi erővel is.

Az állami sertéstelepeken is rengeteg jószágot hizlaltak, ezek egy részét belföldi fogyasztásra és feldolgozásra tenyésztették, nevelték, másik része pedig exportra került. Nagyobb községekben és vidéki városokban hetente vagy időszakosan termény- és jószágvásárok is működtek. Itt az emberek értékesíthették a malacokat, a hízókat, de a sertések mellett más állatok is gazdát cseréltek. Az ebből származó jövedelem a falusi gazdálkodók bevételének fontos részét képezte.

Novemberben és decemberben felvásárlók sora járta a falvakat állatszállító kocsikkal, felvásárolva a gazdáktól a vágni való disznókat. Ilyenkor mindenki nagyon várta a „szedőket” és bízott benne, hogy jó árat sikerül kialkudni velük. Az ünnepek előtt mindenkinek jól jött egy kis plusz jövedelem. Persze arra mindenki gondolt, hogy saját részre a legszebb jószágokat hagyja meg. A felelős gazda ilyenkor a jövő évre is tervezett és hagyott malacot, amit jövő télre felhízlalt. Ezeket a malacokat tavasszal kicsapták a csűrhébe (együtt őrzött disznók csoportja, az állatok naponta hazajártak – szerk. megj.), ami ekkor még minden faluban létezett. A csűrhében, a jó legelőn még a gyengébb malacok is kifejlődtek, „megszívósodtak”.

Aztán 2007-ben Románia belépett az Európai Unióba és az uniós követelményeknek megfelelően első lépésben beszüntették a csürhét. Ekkor a falusi ember értetlenül állt a tiltás előtt, hiszen nem tudta elképzelni a sertéstartást csürhe nélkül. De a Brüsszel által támasztott követelményeknek eleget kellett tenni. Aztán a falusi ember alkalmazkodott, megoldotta a sertésnevelést csürhe és legelő nélkül is. A rendszerváltás, majd az EU-s tagság magával hozta az állami gazdaságok, állatneveldék, sertéstelepek privatizálását is, amik javarészt bezártak vagy idővel megszüntettek. Az állatvásárok még működhettek, így a falusi ember továbbra is a háztáji jószágtartásnál maradt.

Aztán 2017-ben bekövetkezett az, amire senki sem számított: megjelent az afrikai sertéspestis, ami nagyon gyorsan terjedt és teljesen tönkretette egyes falvakban a sertéstartást. Az állam úgy próbálta a vírus terjedését megakadályozni, hogy elrendelte a jószág-, illetve terménypiacok bezárását és a gócpontok felszámolását a hatósági állatorvosok, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóságok (DSVSA) megyei kirendeltségeiben dolgozó szakembereknek a  segítségével.

Voltak olyan települések és sertésneveldék, ahol a teljes sertésállományt lemészárolták. A kijelölt körzeten belül olyan gazdaságokban is, ahol nem volt fertőzés. Így történt ez például Bihar megye több falujában is, mint például Érolaszi, Albis és Vedresábrány. Az emberek felháborodva álltak a hír előtt, miszerint le fogják ölni a jószágokat, a fertőzött sertések mellett az egészségeseket is. A hír bejelentésekor még senki sem garantálta, hogy a gazdákat kárpótolni fogják. Ezekben a falvakban a teljes sertésállományt kiírtották.

A károsult gazdákat az állam kárpótolta, hogy a három hónapos karantén leteltével egészséges sertéseket tudjanak vásárolni. Ekkor azonban sok kisgazdának elment a kedve a sertéstartástól. Sokan egyáltalán nem tartanak kocát, nem szaporítanak. Van, aki vesz egy-két malacot, s felhizlalja, vagy már eleve hízót vesz, és azt vágja le. Sajnos nagyon sokan vannak már olyanok is, akik a család asztalára kerülő disznóhúst, boltból vásárolják meg.

Románia mára odajutott, hogy sertéshús-szükségletének mindössze negyedét, 25 százalékát képes előállítani, 75 százalékát pedig kénytelen importálni. Az afrikai sertéspestis terjedését megakadályozandó, olyan rendelet-tervezetek is napvilágot láttak, miszerint egy-egy háztáji gazdaságban legtöbb öt sertés tartható, ezek azonban már azelőtt elbuktak, hogy a törvényhozók elé kerültek volna.

Reménykedve abban, hogy a háztáji disznóhúsnak lesz még keletje, ifj. Dormány Sándor érköbölkúti gazda, gyermekkori jó barátom elkezdett sertéstartással foglalkozni. Gazdaságában eddig főleg szarvasmarhákkal foglalkozott, most pedig sertéssel próbálkozik, mégpedig a belga Pietrain fajta tartásával. Ez a fajta kiemelkedően jó vágóértékű rövid időn belül nagy hústömeget termel és elegendő mennyiségű szalonnát is. Elárulta: ez a sertésfajta sokkal drágább a többi fajtánál, mivel nagy a húshozama. Ifj. Dormány Sándor azt mondja, az eddig felhizlalt sertéseket és malacokat is nagyon jó árban tudta értékesíteni. A sertéspestistől ő maga is tart, annál is inkább, mert Érköbölkúton is voltak gócpontok, amelyeket korábban felszámoltak. Igyekszik maradéktalanul betartani a szabályokat, annak érdekében, hogy a fertőzés ne kerüljön be a gazdaságába.

A körzeti állatorvosok elmondása szerint a sertéspestis terjedése most sem állt meg, a települések karanténból-karanténba esnek át, mivel mindig megjelenik a fertőzés egy-egy környékbeli gazdaságnál. Október 22–28. között összesen 30 új afrikai sertéspestis-gócot azonosítottak Romániában. A legtöbbet Ialomiţa (9 góc), Bihar (3), Buzău (3) és Iaşi (3) megyében találták. Az intézmény tájékoztatása szerint Fehér és Teleorman megyében két-két, Botoşani, Călăraşi, Dolj, Gorj, Maros, Prahova, Szilágy és Szatmár megyében egy-egy gócot azonosítottak. Az utóbbi héten 30 fertőzésgócot sikerült felszámolni, így jelenleg 585 aktív gócot tartanak nyilván az országban.

Ennek következtében továbbra is tilos a sertések eladása és a gazdaságból történő elszállítása az érintett településeken. Értékesítési lehetőség nélkül azonban a sertéstartók napjai is meg vannak számlálva, és megkérdőjeleződik a háztáji sertéstartás jövője is. Vajon gyermekeinknek, unokáinknak lesz még részük nagy disznótorozásokban? Sikerül-e újraéleszteni a vidéki, hagyományos életmódot és a vele járó szokásokat?

Antal József falugazdász