×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Gyümölcstermesztők és borászok az idei utolsó Agrárakadémián

2019.12.17 - 20:05

December 13-án, a Nagykárolyi Városi Színház termében tartotta az idei év utolsó Agrárakadémiáját a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület, a Szatmárért Egyesület, és a Szatmár Megyei Ifjusági Tanács, a Nagykárolyi Polgármestei Hivatallal partnerségben. A különböző területekről a legfrissebb szakmai információkat "szállító" rendezvény ez alkalommal a gyümölcstermesztők és borászok számára tartogatott izgalmas újdonságokat.

 

A rendezvény elején Kovács Jenő polgármester, mint házigazda köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: nem csoda, hogy idén két alkalommal is Agrárakadémia helyszíne volt Nagykároly, mert a környék mezőgazdasága fejlett, a gazdák pedig nyitottak az ujdonságokra. Magyar lóránd parlamenti képviselő jó hírrel szolgált a gazdáknak: jó ütemben készül a pártiumi fejlesztési stratégia, ami alapján elindulhat a Partiumban is a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztő program. Pataki Csaba megyei tanácselnök köszöntőjében elmondta: széles körben ismertté kell tenni a régiónk termékeit, egy-két éven belül pedig a világ minden szegletébe eljuttatnánk a Szatmári Termék védjegyhez tartoző termékeket.

 

Az előadások sorát a társszervező CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szatmári irodájának vezetője, Veres Norbert nyitotta. Mint kiderült, Magyarországon összesen 22 iroda működik, és azért dolgoznak, hogy a megfelelő árúalapot és minőséget biztonsítani tudó helyi termelők piacra juthassanak a Közép-európai régióban.

A folytatásban cégek mutatták be szolgáltatásaikat, szó volt egyebek mellett professzionális öntözéstechnikáról, modern mezőgazdasági gépekről, gyümölcsfeldolgozó és lepárló berendezésekről - tehát olyan technológiákról, amelyek megkönnyíthetik a gyümölcstermesztők és borászok munkáját. Előadást tartottak a Pullulo Faiskola Kft., a Tó és Öntözés Kft., az Umwelt Kft., a Csavarker Plusz Kft. és a Hagyó Kft. és a Technosam Kft. képviselői.

Az előadásokat követően az üzletember-találkozón volt lehetőség tapasztalatcserére, új üzleti kapcsolatok kialakítására. A rendezvény borkóstolóval zárúlt, amelyre a megye minden borvidékéről érkeztek termelők, akik megmutatták, milyen minőségi borokat állítottak elő az elmúlt években.

 

Cookie