×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkinek jusson kenyér a mindennapokban

2024.08.20 - 14:57
Szatmár megyében, Mezőteremen tartották vasárnap a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban idén fontos szerepet vállalt Szatmár megye a Partiumi Falugazdász Hálózaton keresztül. Kaplonyban tartották ugyanis az idei búzaszentelést, most pedig a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepség is a megyében, Mezőteremen volt.  

Az eseményt szentmise indította a Szentkereszt római katolikus templomban, majd a templom mellett található téren vette kezdetét maga az ünnep. Tar Miklós, Mezőterem polgármestere hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ötödször megrendezett Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepség helyszíne lehetett a település, amely rendszeresen kiveszi a részét a szolidaritási programból. Itt dolgozzák fel, alakítják lisztté ugyanis a Szatmár megyei gazdáktól kapott búzaadományt.

buza8-1.jpg


Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere program vezetője köszöntőbeszédében emlékeztetett az indulásra: 14 évvel ezelőtt augusztus 20-án jött az ötlet, hogy a nemzet kenyere készüljön helyben termett búzából. Azóta 19 magyarországi vármegye és 17 határon túli gazdaszervezet csatlakozott a programhoz, az aratás után adományozott búzából liszt, majd kenyér lesz, ami a rászorulókhoz jut el támogatásként.

dsc-6171.jpg

Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat hálózati vezetője köszönetet mondott a hálózat működtetését támogató magyarországi szervezeteknek, de megköszönte a gazdák adományait is, akik nem csak búzával, hanem pénzzel, zöldséggel és gyümölccsel is segítenek a rászorulókat. Az is kiderült, hogy a tavalyi évben négy partiumi megyében összesen 74 ezer kilogramm búzát, 1180 kilogramm lisztet, 5700 lejt adományoztak a gazdák, összesen 418 személy. Idén tart még a gyűjtés, eddig 66 ezer kilogramm búza, 3500 lej és 405 kilogramm liszt gyűlt. „Bízom benne, hogy el tudjuk érni a tavalyi eredményt, sőt, talán túl is tudjuk majd szárnyalni azt” – fűzte hozzá.  
dsc-6232.jpg

„Minden évben jó érzés látni, hogy ha bemegyünk a Máltai Szeretetszolgálat székhelyére, ott sok gyerek és felnőtt is azon szorgoskodik, hogy a rászorulókon segítsen, hogy minden asztalra kenyér kerüljön” – mondta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a falugazdász hálózat koordinátora. „A gazdáktól a falugazdászok begyűjtik az adományt, amelyet civil szervezetek használnak fel, és juttatnak el a rászorulóknak, így kerek ez a történet” – mondta.

Turos Lóránd szenátor visszaemlékezett gyermekkorára, amikor ő maga is tevékenyen részt vett az aratásban, az ő gondolatait pedig Jakab István, a magyarországi MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) elnöke vitte tovább, visszaemlékezve a mezei munkával töltött évekre.
„Mi a hagyományainkat megéljük, mert ez ad erőt, stabilitást, energiát hoz, hogy a jövő építésén nagyon aktívan tudjunk dolgozni. A fiataloknak is meg kell érteniük, hogy a hagyomány az alap, annak tisztelte, és abból tudunk tovább építkezni. Ez ad erőt, amire nagy szükségünk van, ebben az értékeit vesztett, hagyományait már felejteni képes, az emberi értékeket lábbal tipró világban, hogy legyen egy sziget – és ez itt a Kárpát-medencében a magyarság erejét jelenti. Mi vagyunk a sziget, amely nem hódol be, amely számára a normalitás a fontos, aki érti a teremtett világ lényegét, és pontosan tudja, hogy mit jelent emberi módon élni nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is.”
DSC_6251
A búzaösszeöntésen jelen volt a program kedvezményezettjeinek egy része is: a nagyszalontai gyermekotthon egyik neveltje, Varga Rodica szavalattal mondott köszönetet, a Szatmárnémetiben működő Máltai Szeretetszolgálat képviseletében Gyenes Kincső, a nagyszalontai „Béke Királynője” Gyermekvédelmi Központ képviseletében Huzuna Krisztián szólt a Magyarok kenyere program pozitív hatásait a rászorulók támogatásában.

A mezőteremi néptáncosok rövid előadását követően következett a Partium számos szegletéből érkező búza összeöntése. A számos régióban tevékenykedő falugazdászok mellett a Mezőteremre érkező gazdák is hozzájárultak, hogy az összeöntéshez használt dézsa befogadóképessége szinte elég se legyen. 

czl-5143.jpg
czl-4956.jpg
czl-4956.jpg
Cookie