×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

A történelmi Magyarország közepén öntötték össze a Magyarok Kenyere programban felajánlott búzát

2020.08.03 - 16:32
Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát pénteken, a történelmi Magyarország közepén, Szarvason.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Búza Összeöntés Ünnepén elmondott köszöntőjében azt mondta, hogy az ország és a nemzet emelkedését szolgáló politikát a magyar öntudatra, önbizalomra és önrendelkezésre kell építeni.
Így nyerhető meg az elveszített 20. század után a 21. század, így maradhat meg Kárpát-medencei szülőföldjén a külhoni magyarság és így őrizhető meg Magyarország magyar országnak - fogalmazott.
A házelnök emlékeztett, három évfordulóra is emlékeznek a magyarok idén.

 


Trianon után száz évvel egyre tisztábban látszanak nemcsak az okok, hanem az is, mit lehet tenni, hogy úrrá legyünk sorsunkon. Harminc évvel a rendszerváltoztatás kezdete után a politikai megszabadulás gazdasági-társadalmi árát is lehet látni, továbbá azt, hogyan lehet mérsékelni a veszteségeket. Tíz évvel a posztkommunizmus lezárása után pedig kellő tapasztalatok birtokában látjuk lehetőségeinket Európában és a világban – mondta.
Kövér László kifejtette, 2010-ben új korszak kezdődött az agráriumban is, amelynek már látszanak az eredményei.
2010 és 2020 között az agrárexport 89,4 százalékkal, az agrár-külkereskedelmi mérleg 68,4 százalékkal nőtt. Az agráriumban a nettó jövedelem megduplázódott. A mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta folyó áron 65,4 százalékkal emelkedett, 2019-ben közelítette a 2800 milliárd forintot - sorolta.
A politikus Magyarországnak és a környező államoknak a szülőföld gazdaságmegtartó erejének növelését és egymással együttműködésre kész nemzeti kormányokat kívánt, amelyek "meg tudják védeni Kelet-Közép-Európa értékeit az Európai Unióban".

 


Nagy István agrárminiszter a búzát felajánló gazdák munkáját köszönte meg, amelyet idén időjárási szélsőségek és a koronavírus-járvány is nehezített. Elmondta, 300 ezer hektárt sújt aszály-, 75 ezer hektárt fagy- és 30 ezer hektárt belvízkár.

Reményét fejezte ki, hogy minden megszegett kenyér után az embereknek eszébe jut az a sok munka és verejték, amit a gazdák végeznek és ejtenek.
A tárcavezető szerint a magyaroknak nemcsak egymás mellett elpergő búzaszemeknek kell lenniük, hanem kenyérnek is, azaz az egyes emberből a közösség részéve kell válniuk.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint az ünnepség is tanúsítja, hogy erős nemzet a magyar. Kijelentette, a koronavírus megerősítette a magyar közösségeket, így már nemcsak a nemzeti összetartozás, hanem a magyar szolidaritás évéről is lehet beszélni.

 

 

A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programhoz idén is csatlakozott a Partiumi Falugazdász Hálózat, amely eddig  tonna búzát gyűjtött. Az akciót augusztus 15-ig folytatják, Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora elmondta, hogy míg tavaly 5 tonnányi búzával járultak hozzá a kezdeményezéshez, bízik abban, hogy az eddig gyűjtött 30 tonnát megduplázhatják a következő napokban. 

Cookie