×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Tudásmorzsa

Kézműves fafaragás Érmelléken, a hagyományért

2021.07.16 - 21:41
Mikor az embernek több szabad ideje akad, akkor gyakran felmerül annak az igénye, hogy kipróbáljon különböző, a kézügyességet és a kreativitást fejlesztő tevékenységeket. Ezek közül talán a legcsodálatosabb a fafaragás. amelyet a nyugdíjas évei elején járó székelyhídi Szabó Ferencz Tibor választott.

A helybeliek által csak Citromként emlegetett Szabó több évtizeden keresztül foglalkozott fényképészettel, most pedig amatőr fafaragónak vallja magát, bár meglátásom szerint egyáltalán már nem amatőr szinten űzi ezt a csodálatos mesterséget. A kézműves fafaragás érmelléki jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.

Szabó Ferencz Tibor bő öt éve kezdett fafaragással foglalkozni, pusztán kedvtelésből, saját maga és környezete örömére alkotott. Nagy elszántsággal és érdeklődéssel merült el ebben a csöppet sem könnyű tevékenységbe.

Elmondása szerint a kezdő fafaragó számára az egyik legnagyobb nehézséget a minőségi szerszámok és a minőségi faanyag beszerzése képezi, mindkettő igen nehezen hozzáférhető és költséges. Arra figyelmeztet, hogy csak akkor érdemes ebbe a mesterségbe és a szükséges felszerelésbe pénzt fektetni, ha valaki komoly elhivatottságot érez a szakma iránt. A gyalupad, marógép, kisméretű elektromos fűrészek és véső szerszámok olyan alapfelszerelések, amelyekre egy kisebb műhely berendezéséhez mind szükség van.

A minőségi alapanyag sem könnyen hozzáférhető. A környékbeli fűrésztelepeken nem is igen találni a fafaragásra alkalmas faanyagot. Az igényes alkotások megvalósításához a kemény fafajtákat szokta használni, köztük a diófát, a cseresznyét, a tölgyet, és a hárst. A kezdő fafaragóknak utóbbit ajánlja, mivel valamivel puhább, könnyebben megmunkálható fafajta.

Kezdetben saját maga és ismerősei örömére készített különböző dísztárgyakat, de igényes, aprólékos munkájának hamar híre ment és azóta folyamatosan kap felkéréseket egyedi, kézműves munkák készítésére. Gyakorlatilag mindenféle mintát ki tud faragni, de a kedvencei a szőlőt, tölgyfalevelet és makkot ábrázoló motívumok. Készített már fogast, tálcát, órát, díszített borászeszközöket, vadasztrófea-alátéteket és különböző lakberendezési tárgyakat. Magyarországról érkezett felkérésnek eleget téve lehetősége nyílt „a magyar himnusz kifaragására is”.

Mivel a fafaragás nem épp olcsó mulatság, nem mindenki engedheti meg magának, hogy egyedi tervezésű, kézműves fafaragást készíttessen. Ahhoz, hogy komolyabb megbízásoknak is eleget tudjon tenni, szeretné ezt a hobbit hivatalos formában űzni, abban bízik ugyanis, hogy így talán lehetősége nyílna pályázni az igencsak drága eszközök és szerszámok beszerzésére. Ezen a téren keresi a lehetőségeket és szívesen fogad bármilyen tanácsot, segítséget.

Meglátása szerint a fafaragás mára már igen ritka, mondhatni kihalófélben lévő mesterség, éppen ezért feladatának érzi és szívén viseli az általa megtanultak továbbörökítését a jövő generáció számára. Nagy szeretettel és türelemmel fogadja a fafaragás iránt érdeklődő fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Több alkalommal tanultak már nála környékbeli gyermekek, fiatalok, de voltak már Magyarországról és Ukrajnából érkező tanoncai is.

Részt vett már több hazai és külföldi kiállításon, különböző kézműves foglalkozásokon, rendezvényeken, ahol próbálta népszerűsíteni mesterségét. A fafaragás fejleszti a kézügyességet, a kreativitást és többek között a térlátást is, a lelket pedig, mint minden alkotó tevékenység, megnyugtatja. Amennyiben felmerül az igény gyermekeinkben vagy saját magunkban, hogy szeretnénk ezeket a készségeket fejleszteni, akkor ne habozzunk kipróbálni a fafaragást, tanácsolja Szabó Ferencz Tibor.

Antal József falugazdász

Vásárfia Hegyközpályiban
Március 20-a óta heti rendszerességgel, minden szombaton 9 és 11 óra között piac működik Hegyközpályiban a polgármesteri hivatal kezdeményezésére. A piacon csak helyi és környékbeli termelő árulhat, kizárólag hazai terméket, őstermelői igazolvánnyal. Így biztosított az, hogy a vásárlók csak kiváló minőségű, friss termékeket kapjanak, magától a termelőtől.
Visszatérés a gyökerekhez
Kállai Pál mikolai zöldségtermesztő gazda, aki jelenleg feleségével 15 féle zöldséget termeszt, az utóbbi években pedig fóliasátras és szabadföldi epret is. Törzsvásárlói körrel rendelkeznek a szatmári Kispiacon, de a Szatmári Termék védjegyhez-rendszerhez is csatlakoztak, valamennyi termelői vásáron jelen vannak. Bár fiatalként nem ez volt az életcéljuk, a kertészkedésben találták meg hivatásukat.
Példaértékű gazdaságok: bogyósgyümölcs termesztők Kálmándon
A bogyós gyümölcsű növények fontos szerepet töltenek be a családok ellátásában és kedves lakói a házikerteknek, hisz viszonylag kis helyet igényelnek és telepítésük után gyorsan termőre fordulnak. Kálmándon Sasu Lucian és Belényi Gábor a kiskert helyett nagyobbat álmodott. A vállalkozásukat siker koronázta. Erről szól az alábbi videó.
Cookie