×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
H1

Több búzát exportált Románia, mint tavaly

2020.10.12 - 18:42
Románia 2,5 millió tonna búzát továbbá búza és rozs keveréket exportált az év első felében uniós, illetve a közösségen kívüli országokba. Ez csaknem 13 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában jegyzettnél - derül ki a mezőgazdasági minisztérium által szolgáltatott adatokból.

 

Románia 2,5 millió tonna búzát továbbá búza és rozs keveréket exportált az év első felében uniós, illetve a közösségen kívüli országokba. Ez csaknem 13 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában jegyzettnél - derül ki a mezőgazdasági minisztérium által szolgáltatott adatokból. A mezőgazdasági és élelemiszeripari termékek kereskedelmi mérlege szerint az első félév tekintetében a búza és a kétszeres a kukorica után a második helyet foglalja el a külpiacra került termékek listáján. A kétszeres a búza és rozs 2:1-hez arányú keveréke.
Idén a búza hektáronkénti termésátlaga csaknem 3 tonnára tehető, azaz 40 százalékkel elmarad a 2019-estől. Románia belső fogyasztásának kielégítésére több mint 2 millió tonna búzára van szükség, további 550 ezer tonnát vetőmagként, 400 ezret az alkoholiparban, 400 ezret pedig takarmánybúzaként használnak fel. Így a szaktárca becslései szerint az idei termésből 2-2,5 millió tonna búzát lehet exportra szánni. 

 

Sikerrel vizsgáztak a növénytermesztők
Március 7-én, Szalárdon tanfolyamzáró vizsgára jelentkezve, sikerrel adtak számot frissen szerzett növénytermesztési ismereteikről azok az érmelléki, hegyközi, Sebes-Körös menti és Nagyszalonta-térségi gazdálkodók, akik a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar megyei falugazdászainak hívószavára részt vettek a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság uniós pályázati támogatásból finanszírozott növénytermesztési tanfolyamán.
Zöldségtermesztési fórum Érmihályfalván
Növénytermesztőknek – ezen belül is főként kertészeknek, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztőknek – szóló gazdatalálkozót szervezett február 25-én Érmihályfalván Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselője. A találkozóra nem csupán a szomszédos, érmelléki településekről, hanem távolabbról, Nagyváradról, sőt még Szatmár megye zöldségtermesztésről neves térségeiből is szép számban érkeztek érdeklődők.
Fűszerpaprika-termesztés Székelyhídon
Közeledik a tél, ünnepek előtt pedig a disznóvágások időszaka. A házi finomságok elkészítéséhez sok fűszerre van szükségünk, amelyek közül a fokhagymát és a fűszerpaprikát mi is meg tudjuk termeszteni. Ez utóbbi rejtelmeibe Gődér Gyula székelyhídi fűszerpaprika termesztő avatott be.
Cookie