×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Hírek

Fát ültettünk, jövőt építettünk

2021.05.10 - 00:10
Aki fát ültet az unokáira gondol, tartja a mondás, vagy ahogyan most mondják hosszú távra tervez. A Partiumi Falugazdász Hálózat csatlakozott a Böjte Csaba ferences szerzetes által indított gyümölcsfaültetési programhoz.

Tóth Andrea, a székelyhídi Gyermek Jézus Alapítvány igazgatónője kérte fel a Partiumi Falugazdász Hálózatot, hogy tanítsuk meg az intézetben felnövő gyermekeket gyümölcsfát ültetni, illetve gondozni. Kovács Szabolcs elnöke egyből igent mondott a felkérésre és engem bízott meg a projekt lebonyolításával. Az igazgatónővel közösen kinéztünk egy területet, amit alkalmasnak véltem gyümölcsösnek. Nagy lelkesedéssel megrendeltem a facsemetéket, azonban kiderült, hogy a Stubenberg-kastély kertje dendrológiai terület, így oda nem lehet gyümölcsfát ültetni.

Elkezdtünk más területet keresni, ahol kialakíthatjuk a gyümölcsöst – számomra elsődleges volt, hogy olyan hely legyen, amellett hogy megfelel a fásításra, ahol az elültetett kis facsemeték a gyermekek szeme láttára növekednek és válnak termővé. Csaba testvér ragaszkodott a székelyhídi strand területére való ültetéshez, de ezt nem láttam jónak, mivel egy vizes, lápos területről lévén szó, nem adottak az agrotechnikai, talajösszetételi feltételek a gyümölcsfaültetéshez. Tóth Andrea közbenjárására Csaba testvér személyesen fogadott és meghallgatta érveimet, így közösen egy olyan területet találtunk a csemetéknek, ami egy kötött, agyagos talaj, valamint átellenben van a gyermekotthonnal, így a gyerekek bármikor láthatják.

Március 20-án falugazdász társaimmal összegyűltünk: Bihar, Szatmár, Szilágy valamint Máramaros megyékből és minden egyes falugazdász egy-egy gyümölcsfát ültetett el közösen a gyerekekkel. A gyümölcsfák között van alma, körte, barack, cseresznye, hogy a gyerekek egész évben friss gyümölcshöz jussanak. Munkánkat siker koronázta, minden egyes facsemete meggyökerezett és elkezdett növekedni. Ígéretünkhez híven mi nem csak elültettük, hanem gondozzuk is a fákat, valamint ami még fontosabb: tanítjuk a gyermekeket. Májusban néhány falugazdász társammal lekaszáltuk a füvet a fák alól ,valamint tanítottuk a fiúkat kaszálni. Bucsás Sándor kollégám növényvédő szereket adományozott, így be is permeteztük a fákat.                           

Én, úgy érzem, mi sokkal többet kaptunk ezektől a gyermekektől, valamint az alapítvány munkatársaitól megbecsülést, odafigyelést valamint egy nagy adag szeretetett, ami sokkal több annál a néhány óránál, amit itt munkával eltöltöttünk.

Ezúton is köszönöm Csaba testvérnek, Tóth Andreának, valamint munkatársaiknak, hogy gondoskodnak ezekről a gyermekekről, vállalják ezt az áldozatos munkát a magyarságért.

Gődér Imre falugazdász                       

Hírlevél 2023. december 8.
Megemelték a fokhagymatermesztők támogatására elkülönített keretösszeget. Állatvédők követelik a ketrecek használatának betiltását. Lehet értékesíteni a háznál nevelt sertéseket - nyugtat meg mindenkit a miniszter.
Hírlevél 2023. november 26.
Kedvezményes, fix kamatozású hitelhez juthatnak a gazdák. Egyre kevesebb a tehén Romániában, ráadásul az állatok tejtermelésben is gyengék. A rovarirtószerek csökkentése ellen szavazott az Európai Parlament.
Hírlevél 2023. november 16.
Szél- és napenergia termelésére pályázhatnak a gazdaságok. Az Európai únióban egyre több ország tiltja a szintetikus húsok forgalmazását. Alacsony a borgonya iránti kereslet, megváltoztak a vásárlói szokások.
Cookie