×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Szatmár megye

Nagy Mátyás Hunor

2018-ban végeztem a kolozsvári Babeș Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok szakán. Gyermekkorom óta közel áll azonban hozzám a mezőgazdaság, ezen belül is leginkább a gyümölcstermesztés. 2019-ben csatlakoztam a Partiumi Falugazdász Hálózathoz, ezzel egyidőben pedig gyümölcstermesztéssel kapcsolatos vállalkozást indítottam. Modern módszerekkel, szuper intenzív termesztési technológiával termelek almát és cseresznyét. A pályázati szaktanácsadás és a gyümölcsösökben való szaktanácsadás a fő szakterületem. Tevékenységi zónám: Érszentkirály, Királydaróc, Krasznamihályfalva, Ákos, Dobra, Alsó és Felső Szopor, Bogdánd, Szér, Hadadnádasd, Hadad és Lele.

Részt vettem több eseményen, bemutatón, konferencián, szakmai gyűlésen. Munkám során legfontosabb célkitűzésem a régiómban való gyümölcstermesztő gazdák segítése, a helyi gyümölcstermesztés fellendítése, valamint az ültetvények modernebbé, korszerűbbé tétele. Ezt pedig a helyi gazdák tájékoztatásával, szakmai fejlődésük elősegítésével szeretném elérni. Már sikerült kisebb-nagyobb lépéseket tenni, szerveztem már a régióban több metszéstanfolyamot valamint számos szakelőadást is, amelyeken a gazdák megismerhették a legmodernebb gyümölcstermesztési technológiákat valamint a különböző gyümölcsfaoltványokat is. Célom még nagyobb erőfeszítést tenni a modern gyümölcstermesztési technológiák bemutatására, valamint szaktanácsadással kapcsolatos bemutatókat szervezni.

 

 

Cookie