×
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület
Tudásmorzsa

Lószerszámok és lóval vontatott járművek

2020.11.10 - 18:51
A lótenyésztéshez, a lóhasználathoz hozzátartoznak a lószerszámok is. Mutatjuk a legalapvetőbbeket. És azt is, hogy melyek a legismertebb lovas járművek.

 

A lótenyésztéshez, a lóhasználathoz hozzátartoznak a lószerszámok is. Mutatjuk a legalapvetőbbeket. És azt is, hogy melyek a legismertebb lovas járművek.

LÓSZERSZÁMOK

 

A lovak használatakor a kötőfék, a kantár, a zabla, a nyerg, illetve fogatolás esetén a hám a nélkülözhetetlen felszerelés. Célszerű, ha a felszerelés jó minőségű bőrből készül (kivétel a zabla), melyeket rendszeresen karban kell tartani és ellenőrizni, hogy nem repedezett, töredezett-e a bőr, mert az komoly baleseti forrás lehet. A nem rendszeresen ápolt és karbantartott szerszám sokkal gyorsabban elhasználódik és tönkremegy. A nem kellően karbantartott felszerelések, a kemény, repedezett bőrszíjak, az izzadságtól megkeményedett filcek (nyeregalátétek, izzasztók) „feltörhetik” munka vagy lovaglás közben a lovat.

Fontos, hogy a szerszámokat száraz helyiségben (szerszámoskamra, nyerges) tartsuk, ellenkező esetben magukba szívják a nedvességet. 

Minden lónak külön felszerelése kell legyen. Ez azért fontos, mert a szerszám beállítása és csatolása egy-egy adott lóra történik. Használata után, amikor a lovat lenyergeltük, illetve     kifogtuk a nyeregből, a hámot tegyük állványra, a kantárt pedig akasszuk fel. A szennyeződött részeket nedves ruhával töröljük át és hagyjuk megszikkadni. Szikkadás után nyeregszappannal, bőrápoló pasztával kenjük át a bőrrészeket, de amikor azt a bőr beszívta, puha ruhával töröljük fényesre. A zablát és a kengyelt töröljük szárazra.
   

  • A bokszban     vagy az állásban a legszükségesebb felszerelés a kötőfék. Minden lónak legyen külön kötőféke, amellyel a lovat a falba vagy a jászolperembe erősített karikába lánccal vagy kötéllel (fagolyóval a végén) kikötjük. A bokszban a kötőféket általában nem hagyjuk a lovon, levétel után a bokszajtó külső oldalán elhelyezett akasztóra tesszük.

 

 

 

  • A kantár a lóhasználat, az elővezetés, lovaglás és hajtás nélkülözhetetlen eszköze. Fő rendeltetése azonban az, hogy a ló szájában tartsa a zablát. A kantárral irányítjuk, vezetjük a lovat, melynek tartozéka a fémzabla. Használata kíméletes legyen, amely könnyű kezet és türelmet igényel, mert helytelen használata elronthatja, elvadíthatja a lovat. A kantár két alapvető típusa a csikókantár és a nagykantár. A csikókantár a legegyszerűbb és a leggyakrabban használt. A kantárszára a csuklózabla két végén lévő nagy karikához csatoljuk. A nagykantár alkalmazása rendszerint feszítőzablával együtt történik, oly módon, hogy a nagykantár felső szára a csikózablához, alsó szára pedig a feszítőzablához kapcsolódik. A kantár fő részei: tarkószíj, homlokszíj, orrszíj, állszíj, torokszíj, zabla,     szár. További kantártípusok lehetnek: angol lovaglókantár, hannoveri kantár, gömbölyített kantár, versenykantár, ügetőkantár, kapicán stb.

   

  • Sokfajta zabla ismeretes, földrészenként, országrészenként vannak hagyományosan használt zablák és zablatípusok. Általában ismert a csikózabla (nagykarikás, pálcás, olív), de gyakori a feszítőzabla is. A zabla az előzáp- és a metszőfogak, illetve a szemfogak közé kerüljön. Az ínynek ezt a részét hordásznak nevezzük, amely elég érzékeny ahhoz, hogy rajta keresztül hassunk a lóra. Az érzékenyebb szájú lovaknál vastagabb vagy gumírozott, míg a “keményszájúaknál” inkább a merev, csavart sodrott zablát használjuk.

 

 

 

  • A nyereg a lovaglás elengedhetetlen kelléke, melynek (a történelem során és a használattól függően) számtalan típusa alakult ki. A ma használatos nyeregtípusok tulajdonképpen “ülőnyergek”, melyek a XIX. század óta terjedtek el, mert addig az ún. “állónyergeket” használták, amelyekben a lovasok inkább álltak, mint ültek a ló hátán. Ismertek az ún. “bock-nyergek” amelyeket a katonaságnál rendszeresítettek. A másik csoport az ún. priccs-nyergek nagy csoportja, amelyek valójában sportnyergek (ugró-, díjlovagló- és versenynyergek). A nyergek általában a következő főbb részekből állnak: a nyeregváz (fa, acél), az ülőrész (első kápa, ülés, hátulsó kápa), a nyeregszárnyak, a térdpárna, és a felrántószíjak. A nyereg tartozékai a heveder, a kengyelszíjak és a kengyelek. A fémből készült kengyel mindig olyan legyen, hogy a lábfej ne szorulhasson be. Újabban a talpi részébe bepattintható gumibetétet alkalmaznak, amelyek segítségével könnyen talpközépen tartható a kengyelvas lovaglás közben. Itt kell megemlíteni a nyeregalátétet vagy izzasztót, amelyet a nyereg alá teszünk nyergeléskor, és a nyereghez rögzítünk. A nyeregalátét számtalan formában és színben készülhet. A legismertebb nyeregtípusok: az általános (univerzális) nyereg, az ugrónyereg, a díjlovagló nyereg, a versenynyereg, a military nyereg, a távlovagló nyereg, a western-nyereg, a dámanyereg, de megemlíthető még a bock-nyereg, az ősi magyar nyereg (füredi nyereg) és a csikósok által használt patrac. Fontos, hogy a nyereg alakja, formája olyan legyen, hogy ne törje fel a ló hátát és a lovasnak is elfogadhatóan kényelmes legyen. Ezért sokan ún. “személyre szóló” (lóhoz és lovashoz illeszkedő) nyerget készítettnek.

 

  • Megemlítendő még a futószár, amely egy 10-12 m hosszú szíj vagy fonott pányva, amelyet a ló mozgatásakor vagy betanításakor használunk. A betanításkor, illetve kezdő lovas esetén használatos a nyakszíj (a ló nyaka köré csatolt szíj), és a szár ellen dolgozó lovak esetén a martingál (hevederből kiinduló a nyakszíjnál kettéágazó szíj). A lovaglás további kiegészítő eszközei a lovaglópálca, az ínvédők, a fáslik, a patavédő (pataharang), a fülvédő, és a lótakarók.
     
  • A hámok két típusa különböztethető meg, amelyek a szügyhámok és a kumethámok (hámigák). A szügyhám a ló szügyére és vállszögletére fekszik fel, a kumet pedig főleg a vállat terheli. A teher megoszlása és a ló testtömegének kihasználása szempontjából a kumethám kedvezőbb. A kantár és a szügyhám fontosabb részei: a tarkószíj, a homlokszíj, a szemzőtartó, a szemző, a torokszíj, a pofaszíj, az orrszíj, és a zabla, illetve a hajtószár, a szügyelő, a kápa, a hasló, a vállszíj, az ágyékszíj, a farmatring, a tartószíj, az istráng, és az istrángtáska.
     
  • A szemző alakjának megválasztására sok lehetőség van, kerülni kell a szögletes és kerek szemzők használatát, mert ezek nem magyarosak. A farmatring feladata, hogy visszatartás esetén a farok megakadályozza a hám előrecsúszását.
     
  • Az istráng lehet: kötélistráng (kender vagy műanyagkötés), lapos szíjistráng, és lapos csatlékú gömbölyű szíjistráng. A hajtószár (gyeplő) bőrszíjból készül, melynek típusai: egyszerű villás hajtószár, Széchenyi-szár, négyes- és ötös hajtószár

 

 

 

  • A sallangok a magyar fogatok legjellegzetesebb díszítő elemei. Használatukat nem szabad túlzásba vinni. A sallang lehet hasított, vágott , fonott , valamint ezek kombinációja, illetve rojt nélküli és rojtos. A magyar szerszámok használati jellegük alapján lehetnek gazdasági igás és díszhámok. A szíjazat erőssége és szélessége alapján beszélhetünk könnyű, középnehéz és nehéz hámról. A szíjszélek kialakítása alapján vannak sima és csipkézett bőrdíszítésű hámok. A szerszámok díszítői lehetnek a veretékek (sallangrózsák, karikák, csatok), melyek sima és csipkézett kivitelben is készülhetnek. A sima vereték bármelyik hámra illik, csipkézett vereték csak csipkézett bőrű szerszámra tehető.A csipkés lószerszám ünnepi alkalmakra használjuk (esküvő, lovasnapok stb.)

 

 

 

 

 

  • A kumethámokat (hámigákat) a szügyhámok a háttérbe szorították. Használatuk főként a hidegvérű fajtákra korlátozódott. A kumet leglényegesebb szerkezeti része a két íves részből összetevődő váz. Ezt régen kizárólag fából, majd pedig acélból készítették. A két íves részt csuklós szorítózárral fogják össze. A csatló beakasztására az acélvázra hegesztett húzófüles kampó szolgál. A kumethámok között igen sok típust és változatot különböztetnek meg. A legismertebbek a német, a francia és az angol kumetek, amelyeket leginkább már csak bemutatókon, parádékon láthatunk, de erdőgazdasági fogatolás esetén még midig a legelterjedtebbek. Nemzetközi fogathajtó versenyeken rendszerint a könnyű angol kumethámot használják.


LÓVAL VONTATOTT JÁRMŰVEK

A lóval vontatott járművek a következő csoportokra oszthatók: négykerekű járművek, kétkerekű járművek, szánok. A négykerekű járművek a leghasználatosabbak nálunk, ezeket külön csoportosíthatjuk: szekerek, speciális szállítókocsik, rugós magyar kocsik, külföldi kocsik, hintók.

  • SZEKÉR, az a hagyományos rugó nélküli jármű, amelyet elsősorban teherszállításra használnak, szerkezeti részeit egyedileg faragták, csapolással illesztették össze, és egyedileg megmunkált vasalással erősítették meg. A különböző típusú szekerek főbb szerkezeti részei azonos megoldást mutatnak, a különbségek elsősorban az oldalak, a saroglyák, a lőcsök     kialakításában, a vasalások megmunkálásából adódnak .    
       

  • Azokat a lóval vontatott négykerekű járműveket (a hintókat kivéve), amelyeknek kialakítása nem egyezik meg a szekerekkel, KOCSINAK nevezzük, függetlenül attól, hogy teher- vagy személyszállításra készültek. Teherszállításra régebben (az 1-2 tonna raktömegű) vasalt kerekű tárkocsikat (stráfkocsikat) használták. A nagy súlyú terhek hosszabb távolságú szállítására a gumikerekű, könnyű (1-2 t), középnehéz (2-3 t), és nehéz (3-4 t) kocsikat (spenitereket) használták.
       

  • A fogatkultúra sajátos eszközei a rugós, könnyű, igényes megmunkálású, kizárólag személyszállításra készült kocsik. Ezeket korábban homokfutóknak, napjainkban HAJTÓKOCSIKNAK nevezik. A kocsik típusait többnyire a származási helyük, a     tervezőjük, és a gyártójuk alapján különböztethetjük meg, illetve nevezzük el. A kocsik jellegét és típusát a korba (felépítmény, kocsiszekrény) határozza meg. Ennek alapján     lehetnek bordázottak (magyaros jelleg) és sima táblásak (külföldi jelleg). Egyes kocsitípusokon a korbát a négy kerék közé süllyesztik, így kevésbé borulékonyak, de a     fordulékonyságuk jelentősen csökken. A nagyobb fordulékonyságot az elülső kerekek fölé helyezett, egyenes aljú korba     biztosítja. Elterjedt a két típus közti megoldás, amikor a     korbát részben a kerekek közé süllyesztik, az elülső kerekek     aláfordulását pedig a hajtó ülése alatti kivágás teszi lehetővé. A legismertebb kocsitípusok: aszódi kocsi, móri     kocsi, fóti (Károlyi) kocsi, csurgói (Károlyi) kocsi, Eszterházy-kocsi, Cziráky-kocsi, gavallér kocsi, sima táblás homokfutó, népi rugós kocsi (monori, dorozsmai,     hódmezővásárhelyi).
       

  • Külföldön a személyszállító kocsiknak számos típusa alakult ki, amelyeket használati jellegüknek megfelelően a következőképpen     csoportosíthatunk: városi- és utazókocsik (coupe -fiakker és konflis-, victoria -victorietta és mylord-), séta. Azt még elárulom a kedves olvasóknak, hogy mindemellett vannak a házilag gyártott kocsik amit jómagam is nagy odaadással használok .
       

  • A fogatversenyek terepszakaszain (maratonhajtás) használják a TEREPKOCSIT vagy MARATONKOCSIT. A legtöbb terepkocsit a gyártók a hajtók igényeinek megfelelően alakítják ki.
       

  • A TALIGÁK kétkerekű (egytengelyes) járművek, amelyeket vidékenként kordénak, koleszának is neveztek. A taliga részei, azok formái, funkciójuk azonosak a szekerekével. Az egy ló által vontatott taliga egy vagy két rúdjának a funkciója a jármű egyensúlyi helyzetben való megtartása és fordítása. A taligák elterjedésük, funkciójuk, formájuk, és szerkezetük szerint a     következő főbb csoportokba sorolhatók: magyar népi, illetve     gazdasági taligák, speciális és vontatótaligák,     személyszállító taligák, külföldi taligák . A taligák     használata napjainkban szinte teljesen megszűnt, csupán bemutatókon láthatjuk ezeket a – korábban nagy jelentőségű – járműveket.
       

  • A technika fejlődésével a téli időszakban a lóvontatású SZÁNOK szerepe napjainkban szinte teljesen visszaszorult. A csúszótalpra szerelt felépítmény és a használat alapján teherszállító (gazdasági) és személyszállító (városi) szánokról beszélhetünk . Egyes európai országokban szánversenyeket is rendeznek, addig hazánkban jórészt csak az erdő- és vadgazdálkodás területén (téli vadetetés, barkácsolás) használják a fogatos szánokat.  Manapság már nem olyanok a telek mint régen hó hiányában nem tudjuk használni a szánokat.


A képeken látható szerszámok Varga Tibor, nagykárolyi lószerszám készítő munkái, amelyeket a 0747 352 636-as telefonszámon lehet megrendelni.

Tar Bálint falugazdász (Forrás: www.georgikon.hu)

074693325/[email protected]

 

Címkék:
#lótartás #lovak
A lótenyésztő, aki állataival kel és fekszik
A 67 éves Blaga László Szamoskoródon tevékenykedik és bátran kijelenthetjük, hogy a Partium legnagyobb lótenyésztője. Állatállományát javarészt egyedül látja el. Lovait korszerű istállóban tartja, melyet ezelőtt négy évvel épített. Lovaival a kiállítások, lovas rendezvények gyakori vendége, hátasainak mindenki a csodájára jár, ezekről az eseményekről pedig valamennyi alkalommal díjakkal tér haza.
Lovak a mezőgazdasági munkálatokban
A csúcstechnológia korában, amikor lassan a traktor ódivatúnak számít és a drónok tekinthetők trendinek, sokaknak meglepő lehet, hogy vannak olyan gazdálkodók, akik még mindig lovakkal (is) művelik a földeket. Párhuzamba lehet-e állítani a traktorokat és a lovakat? Van érv a hatékonyságon túl is? Erre keressük a választ az alábbi cikkben.
A lovak szabadtartásáról:  melyek az optimális lótartás szempontjai?
Falugazdászként rengeteg lovasgazdát látogattam meg az elmúlt időszakban. Azt vettem észre, hogy a környezetemben még eléggé idegenkednek a gazdák a lovak szabadtartásától. Célom gazdák ösztönzése a lovak félrideg, esetleg rideg tartásra.
Cookie