A szőlőtermesztés múltja és jelene Bogdándon

Szatmárnémetiben található az a Szilágycsehtől nyugati irányban 21 kilométerre, Szatmárnémetitől 60 kilométerre található település, amely az elmúlt században a környék egyik legkiemelkedőbb szőlőtermesztő településének számított.  

Ezek a szőlőültetvények a különböző feljegyzések szerint mind nemes fajták voltak, amelyek Wesselényi István birtokának részét képezték az 1700-as évek elején. Ez területileg akkoriban a feljegyzések szerint 1715-ben 26 köblös volt. Megtalálhatóak voltak a Bakator, Édes Madlen (madeleine), Sászla, Rizling, Oportó, Kis fehérke, Muskotály, fehér leányka, Csaba gyöngye,

Találunk egy másik 1895-ös feljegyzést is, amelyben az szerepel, hogy Bogdándon több mint 93 hold szőlő volt fellelhető.

A nagy filoxéra járvány következtében, azonban ezek a nemes fajták szinte teljes egészében eltűntek melynek helyét a hibrid szőlők váltották fel. (Noha, Royal, Delavar, Izabella, Bianka, Zala gyöngye)

Szőlőmunkák a 70-es 80-as években - a múlt század szorgos emberei

A kommunizmusban minden család igyekezett legalább 1000 tőkét telepíteni. Royal Atello Deolvari ami korai volt, így viszonylag hamar volt újbor. Ezek a hibridek nem érdemeltek olyan gondozást, mint az oltványok, de az emberek ezeknek is megadták ami jár mert szégyen volt szőlőt gondozatlanul hagyni. Nagy blamázs volt, ha elhanyagoltad a szőlődet. Hogy különös volt az ember és a szőlő kapcsolata, a szőlőhegyek neveiből is látszik. Mária hegy, József hegy, Új hegy, Nagy hegy, Bükk, Cikó, Kistag. S majd a háztáji dombos kertekben is szőlőt kezdetek el telepíteni 400 500 tőkét.

A régi szőlőmunkát nagy testtöredelemmel végezték. Letakarították a területeket, ligéroztak leástak egy ásónyomot és aztán még egyet, hogy a terület legalább 60 centiméterre feldolgozódjon. Ezt is többnyire, mint a munkák nagy részét kalákában végezték. Aztán ültették a gyökeres szőlőt, ha sikerült beszerezni, Diósadból, Sámsonból, Balláról. S ami magántermő azt síkfáról ásva tették egy gödörbe, hogy biztos legyen a meggyökerezés. A palánta szőlőt jegykaróval jelölték és 5 ször hatszor is megkapálták, hogy az első telet megerősödve átéljék. Az akkori permetezés szőlővédelem elsődleges szere a bordói lé volt.

Az első munkálat a szőlő nyitása volt amely abból állt, hogy elhúzták a földet a szőlő tövéről. Ezt követte a szőlő metszése, aztán a hajtás amely a legtöbb esetben karikára kötést jelentett. Minden permetezés előtt kötést, majd csonkázást, többszöri kapálás, ami évente legkevesebb 3-4 alkalom volt. majd szüret előtt lágyszemre bekapálás és végül a szüret előtti föld begereblyézés volt. Ennek az volt a szerepe, hogy még a gazda se nyúljon a szőlőhöz, amíg az érési folyamat tart. Nem a tolvajok miatt tették ezt mert tudták ,hogy úgy sem nyúl a más szőlőjéhez senki.

Szüret után pedig következett a szőlőtő elfedése, ami a tőre való föld felhantolását jelentette. Ennek oka az volt, hogy az esetleges keményebb fagyok ne tegyenek kárt a tőkékben.

A szőlő kapcsolatos munkák a tél folyamán sem szűntek meg. Hiszen ekkor történt a hajtani való vesszőnek a szedése, ami sárga fűzfahajtás volt, mert ez nem tört és ebből készültek a szőlő kosarak is. Ezek a kosarak kiemelkedők fontosságúak voltak, hiszen nemcsak szüretkor bizonyultak hasznos eszköznek, hanem a szőlő nagyobb távra való szállításakor is a gazdák nagy segítségére voltak.

Mindemellett télen hasították a karót, amit tölgy vagy akácfából kézvonóztak, hogy ne legyen szálkás, majd kihegyezték, hogy jó mélyen lehessen a földbe leverni.  A kádár is igencsak nagy tiszteletnek örvendett a faluban, hiszen akkoriban nagyon megbecsült mesterség volt, hiszen állandóan volt munkája, amely kimerült az új hordók, szüretelőkádak, csap alják és hordók javításában és még az ürmös készítésre szánt fedeles hordók készítésében.

A bogdándi szőlőhegyek egyik sajátossága a fövénykerítés volt, hiszen nagyon fontosnak tartották a termés megőrzését. Minden szőlőhegyen a termés érésekor kerülő járt, mindezek mellett egyfajta őrállóként nyitotta és zárta az ültetvény kapuját. A szőlőhegyen csak megszabott ideig volt szabad tartózkodni ezt a hegybíróság állapította meg.

A hegybíróság a gazdákból kiválasztott vezető testület volt. Ezek szabályos vezetői gyűlésen döntöttek a kötelezettségekről, a járandóságokról, valamint a hivatalos szüret elkezdésének idejéről. Nem volt szabad a szüretet bármikor elkezdeni.

Az egyházi életbe is beszűrődött a szőlővel, borral való foglalkozás. A papi járandóságba mindig a legszebb szőlőt vitték, illett ezt egy szép kézi kosárban vinni, aminek legalább 10 kilónak kellett lennie. Ezt a kurátor és a társak az egyházi pincébe vitték majd kitűnő borokká érleltek. A kész bor egyfajta mentsvárként szolgált a helyieknek, hiszen, a bor időelőtti elfogyása esetén a faluban lakók igényelhettek bort az egyházi pincéből, amelyet természetesen fizetség jegyében, vagy szüretkor több szőlő bevivésével fizethettek meg. Mivel a helyi gazdák igyekeztek a legjobb minőségű gerezdeket vinni az egyház részére ezért itt születtek a legkiválóbb borok.

Szüretkor a már említett karikákra kötött szőlőt más módon is felhasználták nem csak bor készítésére. Ezeket a karikákat levágták a tőkéről a rajta levő szőlővel együtt és ezt pincékben vagy tiszta szobákban felakasztva a falra vagy a gerendára kötve tárolták. Ez egy igazi csemegék számított a téli hónapokban, hiszen a szőlőszemek megártották aromájukat és mivel más gyümölcs nem igazán volt ez igencsak egy kedvelt eledel volt. Az így érlelt szőlő majdnem a mazsolához volt hasonló, a teljes ért szőlő és a mazsola közötti állagot vette fel.

Szüretkor az iskolában is illett a zsiros kenyér mellé szőlőt enni a gyerekeknek.

Ugyancsak egy helyi érdekesség, hogy a szüretelt szőlőt nem csak bor készítésére termelték. Akkoriban a csemegeszőlő iránti kereslet kiemelkedő volt a környező nagyobb városokban ezért a bogdándi szőlő nagy részét a gazdák a szatmári, nagykárolyi, zilahi vagy még a kolozsvári piacokon értékesítették. Egy megpakolt szekérnyi csemegeszőlőből akkoriban egy bogdándi gazda majdnem az egész évi gabonáját, ruházatát, dohányát és stafírungra valóját meg tudta vásárolni. Tehát a megpakolt szekerek, amelyek a szőlőt szállították visszafele ugyancsak megpakolva érkeztek a városból így egyfajta cserekereskedelem alakult ki.

Ezeket a csemegeszőlőket minden gazda gondosan ápolta védte és vigyázta. A gyerekeknek is csak szigorú szülői engedéllyel volt szabad megkóstolniuk ezeket a különleges szőlőket. De a máséhoz habár sok esetben kéznyújtásnyira volt a szomszéd tőkéje, hozzá sem volt szabad érni és nem is értek hozzá még a gyerekek, sem mert ők is tudták ennek súlyos következményeit.

A szőlő szüretet a minden évben a szüreti bál zárta, amely az év egyik legkiemelkedőbb ünnepének számított. Aztán az újbor kiforrása utánra tervezték a lakodalmakat és más családi eseményeket is.

Tehát látszik, hogy a múlt század bogdándi szőlőtermesztését, mezőgazdasághoz való viszonyulását a nagy odafigyelés, precíz munka és a minőségi termelés jellemezte

A rendszerváltás után azonban a helyzet igencsak megváltozott. A gyönyörűen rendben tartott szőlőhegyek kezdtek elhanyagolódni. Az akkoriban az utolsó négyzetmétert is kihasznált hegyeken sok az elhanyagolt, otthagyott parcella. Sajnos mára már inkább az idősebb generáció ragaszkodik a szőlőséhez.

A faluból való folyamatos elvándorlás, a fiatal generáció városra vagy külföldre költözése igencsak rányomta a bélyegét a helybéli szőlőtermesztésre. Nagyon kevesen és sajnos egyre kevesebben vannak, akik még a mai napig űzik a mezőgazdaság eme gyönyörű válfaját.

S ahol a szőlőn kívül minden darabban, cseresznye, dió, alma körte és barackfa állott, a régi jó ellenálló fajtákból, azoknak mára már nyomuk sincs.

Nagy Mátyás, falugazdász